Több mint egymilliárd dolláros kártérítésre perelik az FBI-t

Az aranyérmes Simone Biles, és tornásztársai több, mint egymilliárd dolláros (8365 milliárd forint) kártérítésre perelik az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) a szexuális zaklatással vádolt Larry Nassar ügyében, amiért a bűnüldözési hatóság nem vetett véget az amerikai országos tornászcsapat sportorvosa ténykedésének, amikor az első bejelentéseket kapták bűncselekményeiről – közölték szerdán a tornászok ügyvédjei.

2022. június 9., 07:08

Szerző:

Az AP amerikai hírügynökség szerint vitathatatlan, hogy az FBI ügynökei már 2015-ben tudomást szereztek a mostanra már bebörtönzött Nassar elleni gyanúról, hogy zaklatta a tornászlányokat, de tétlenek maradtak és ezzel több mint egy éven át hagyták tovább ténykedni.

A Michigani Állami Egyetemen 2017-ben robbant ki a botrány: diákok és volt diákok azzal vádolták Nassart, az egyetem tornászcsapatának orvosát, hogy éveken keresztül szexuálisan zaklatta vagy megerőszakolta őket. Legalább 300 fiatal nő esett áldozatául, köztük ismert olimpikonok is. 2017 nyarán Nassart gyermekpornográfiáért 60 év börtönre, 2018 januárjában kiskorúak kárára elkövetett szexuális támadások miatt 40-től 175 évig terjedő börtönbüntetésre, 2018 februárjában pedig - nemi erőszak újabb bizonyított esetei miatt – további 40-től 125 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték.

„Ideje felelősségre vonni az FBI-t”

– jelentette ki Maggie Nichols, országos tornászbajnok.

Az amerikai szövetségi törvények értelmében a kormánynak fél éve van arra, hogy választ adjon a szerdán benyújtott keresetlevélre. A kaliforniai Manly, Stewart & Finaldi jogi iroda szerint a mintegy kilencven felperes közt olyan olimpiai aranyérmes sportolók is vannak, mint Simone Biles, Aly Raisman és McKayla Maroney.

„Amennyiben az FBI egyszerűen tette volna a dolgát, Nassart meg lehetett volna állítani, még mielőtt lányok százait erőszakolt meg, köztük engem is”

– mondta Samantha Roy, a Michigani Állami Egyetem volt tornásza.

Az FBI egyelőre nem reagált a megkeresésekre az ügyben. Az amerikai igazságügyi minisztérium fővizsgálója szerint az indianapolisi székhelyű USA Gymnastics, országos tornászegyesület 2015-ben tett bejelentést az FBI-nál, miszerint három tornászlány azt mondta, hogy Nassar zaklatta őket. Ennek ellenére az FBI nem indított hivatalos vizsgálatot, és nem értesítette minderről sem a szövetségi, sem a michigani hatóságokat. Az FBI Los Angeles-i irodája 2016-ban kezdett nyomozni Nassar ellen szexuális turizmus gyanúja miatt, s bár több áldozatot is meghallgattak, nem értesítették erről a michigani hatóságokat. Nassart végül 2016 őszén vették őrizetbe a Michigani Állami Egyetem rendőrségének nyomozását követően.

Christopher Wray, az FBI igazgatója tavalyi kongresszusi meghallgatásán elismerte, hogy jelentős hibákat vétettek az ügyben. Az igazságügyi minisztérium májusban azonban azt közölte, hogy nem indít büntetőeljárást  volt FBI-ügynökök ellen mulasztás miatt.

A Michigani Állami Egyetem, amelyet szintén azzal vádoltak, hogy több éven át tétlen maradt Nassar ügyében, félmillió dolláros kártérítést fizetett a több, mint háromszáz áldozatnak, az USA Gymnastics és az amerikai olimpiai és paralimpiai bizottság 380 millió dolláros kártérítésbe egyezett bele.

(Kiemelt képünk: A tárgyalóterembe kísérik a kiskorú sportolók szexuális zaklatásával vádolt Larry Nassar amerikai sportorvost a Michigan állambeli Lansing bíróságán 2018. január 24-én. Fotó: MTI/EPA/Rena Laverty)