Tizenhárom utasnál mutatták ki az omikron szupervariánst egy Dél-Afrikából érkezett járaton
Az Amszterdamba érkezett repülőgép utasai közül 13 fertőzöttnél mutatták ki az omikron variánst.
A holland közegészségügyi intézet (RIVM) jelentése szerint 13 fertőzöttnél mutatták ki az új koronavírus omikron variánsát a Dél-Afrikából pénteken Amszterdamba érkezett repülőgép utasai közül – írta az MTI a helyi sajtó nyomán.
A RIVM közölte, hogy az utasok tesztelése még folyamatban van, elképzelhető hogy több mintában is kimutatható lesz a vírus Dél-Afrikában felbukkant új variánsa. A 624 utasból érkezéskor 61 embernek lett pozitív a koronavírustesztje.
Hugo de Jonge, a holland ügyvivő kormány egészségügyi minisztere vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Dél-Afrikából érkező valamennyi utazónak érkezés után azonnal karanténba kell vonulnia, a regionális egészségügyi hatóságok kapcsolatban maradnak a magas kockázatú területekről visszatérőkkel.
„Nagyon aggódunk, de még nem tudjuk, mennyire kell aggódnunk, mert az csak a következő hetekben fog kiderülni”
– jelentette ki de Jonge.
A fertőzötteket egy Amszterdam közelében lévő őrzött hotelben szállásolták el, ahol legalább öt napig kell maradniuk. Azoknak az utasoknak, akiknek a tesztje negatív volt, ugyancsak öt napig önkéntes karanténba kell vonulniuk.
(Kiemelt képünk illusztráció. A Semmelweis Egyetem koronavírus-tesztet végző orvostanhallgatója mintát vesz egy pedagógustól a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskolában 2020. december 1-jén. fotó: MTI/Komka Péter)