Terrorszervezetté nyilváníthatják a franciák a Wagner csoportot
A Wagner orosz zsoldoscsoport terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte a francia nemzetgyűlés.
A francia nemzetgyűlés egyhangúlag elfogadott határozatban indítványozta, hogy a Wagner orosz magánhadsereg kerüljön bele az Európai Unió terroristákat és terrorszervezeteket nyilvántartó jegyzékébe. A litván parlament márciusban már elfogadott egy határozatot, amely terrorszervezetté nyilvánította a Wagner csoportot.
A francia határozatot Emmanuel Macron államfő pártja, a Reneszánsz egyik képviselője terjesztette be, és elsősorban az Ukrajnában „a polgári lakosság ellen elkövetett számos erőszakos cselekményt” célozza, amelyek közül egyesek a határozat szerint „háborús cselekménynek" minősülnek. A nem kötelező jogi erejű szöveg felkéri a francia kormányt, hogy „diplomáciailag lépjen fel" annak érdekében, hogy az EU teljesítse ezt a kérést, mely lehetővé tenné a Wagner csoport tagjainak és támogatóinak hatékonyabb pénzügyi szankcionálását.
A Wagner csoport tevékenysége kimeríti a terrorizmus európai definícióját
– mondta a vitában a javaslatot beterjesztő Benjamin Haddad, aki a káosz hadseregének nevezte az Oroszország és Putyin oldalán fellépő Wagnert, amely szerinte „instabilitást és erőszakot terjeszt”.
A litván parlament márciusban már elfogadott egy határozatot, amely terrorszervezetté nyilvánította a Wagner csoportot.
(Kiemelt kép: A Wagner tagjainak csoportképe Bahmut várostáblája előtt. Fotó: Twitter)