Szilágyi: ami Úzvölgyében zajlik, az a román demokrácia szégyene

Az egyik tusványosi panelbeszélgetésen mondta Szilágyi Zsolt, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform alelnöke. Az egyik legfontosabb téma Tusványoson az úzvölgyi temető kérdése. 

2023. július 20., 19:08

Szerző:

„Kettős mérce az emlékezetpolitikában és Úzvölgye újratöltve” – ez volt a címe a Kós Károly sátor legfontosabb csütörtöki beszélgetésének, amelyre teljesen megtelt a hallgatói tér – számol be a szekelyhon.ro. „Az az igazság, hogy félelmetesen balra tolódott minden Európa nyugati felében és minden nemzetnek joga van méltóságteljesen emlékeznie a hőseire”– mondta Szilágyi Zsolt, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform alelnöke. Majd hozzátette: amely többségi nemzet ezt nem tűri el, az saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

„Ami Úzvölgyében zajlik, az a román demokrácia szégyene”

– jelentette ki Szilágyi Tusványoson. 

Az egyik legfontosabb téma Tusványoson Úzvölgye kérdése. Július elején írtunk arról, hogy külön magyar és román emlékhely jöhet Úzvölgyében, a Hargita megyei önkormányzat így oldaná fel az emlékhely körül állandósult  és évek óta tartó magyar-román konfliktust.

Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese azt mondta, hogy a „jog akkor áll valakinek az oldalán, ha van mögötte erő is”. A katona temető ügyéről Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet főtanácsosa azt mondta, hogy „ami az úzvölgyi temetőben zajlik, az nem egy baleset eredménye, hanem annak a tudatos román nemzetpolitikának a része, amely módszereiben az elmúlt száz évben változott ugyan, de mindig volt és van egy olyan nemzeti minimum, amely a helyi közösséggel szemben próbálja magát meghatározni”. 

(Kiemelt képünkön: Szilágyi Zsolt Szilágyi Zsolt, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform alelnöke Tusványoson 2019-ben. Fotó: Facebook olda)