106 nap után elkezdték feloldani a korlátozásokat Ausztráliában
Új-Dél-Walesben több, mint száz nap után feloldották a korlátozások jelentős részét. Szép lassan ugyan, de visszatér az élet Ausztráliába
Hétefőn feloldották Ausztrália Új-Dél-Wales államában a koronavírus-járvány miatt a nyáron bevezetett korlátozások jelentős részét – közölte az MTI.
Sydneyben és agglomerációjában 106 nap után oldották fel a korlátozásokat, miután a beoltható lakosság több, mint 70 százaléka megkapta a védőoltás mindkét adagját. Ők mostantól a szabadban, legfeljebb harmincan gyülekezhetnek és már akár tíz embert is vendégül láthatnak otthonukban. Újranyithatnak az üzletek, a vendéglátóipari szolgáltatók és az edzőtermek is, de a távolságtartási szabályokat be kell tartani. Hasonló megkötésekkel nyithatnak ki újra a mozik, a stadionok, a múzeumok és az állatkertek.
A Sydneyben és környékén élők már öt kilométernél távolabb is utazhatnak lakóhelyüktől, de olyan területekre továbbra sem mehetnek, ahol az átoltottság alacsonyabb. Ezt a korlátozást akkor oldják fel, ha az oltható lakosság 80 százaléka megkapta a vakcina mindkét dózisát. Az egy adaggal oltottak aránya már meghaladja a 90 százalékot. Országosan az emberek 62 százaléka kapott már két oltást a SARS-CoV-2-vírus ellen.
(Kiemelt kép: Emberek mennek át egy utcán Melbourne-ben 2021. október 11-én, a Covid-19 koronavírus elleni lezárás alatt, amikor Sydneyben véget ért a 106 napos lezárás. Fotó: William WEST / AFP.)