Szájer József az ereszcsatornás alakításával az EP egyik legemlékezetesebb képviselője lett

„Legvadabb lelépés” – ezt a címet érdemelte ki Szájer József a Politico listáján.

2024. április 22., 13:00

Szerző:

Szájer József ismét előkelő helyen végzett a listán, most is bekerült a ciklus legemlékezetesebb európai parlamenti képviselői közé – derül ki a Politico által közzétett tablóból. A portál ugyanis minden egyes ciklusban összeállítja a valamilyen szempontból kiemelkedő politikusokat.

Lehet ez a ciklus legsúlyosabb korrupciós botránya is, így került a csapat élére Eva Kaili, de díjazták a leghosszabb ideig távol lévő politikust is, aki a görög szélsőjobboldali Ioannis Lagos volt. Bár ő legalább nem igazolatlanul hiányzott, mivel a ciklusának nagyjából a felét Görögországban, börtönben töltötte különféle köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt – írja a Hvg

Szájer József a „legvadabb lelépés” díját kapta meg

„Kilépése egy orgiát, egy ereszcsatornán keresztüli szökési kísérletet és egy kábítószert tartalmazó hátizsákot is magába foglalt” – indokolta a döntést a Politico. Szájer József még 2020 november 29-én mondott le az EP-képviselőségről arra hivatkozva, hogy a napi politikában való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Két nappal később elismerte, hogy részt vett azon az illegális november 27-i szexpartin, amelyről az ereszcsatornán menekült a rendőrségi razzia miatt. A hátizsákjában talált kábítószerekről a politikus állította, nem tudott róla, és nem is fogyasztott belőle – írja a Népszava

A konzervatív nézeteiről és LMBTQ-ellenes álláspontjáról ismert Fidesz párt vezető tagja, Szájer 2020-ban Brüsszelben egy olyan buliban bukott le, amit a lezárások ellenére szerveztek meg. A belga médiajelentések szerint a rendőrség 25 meztelen férfit talált az összejövetelen, és egy járókelő jelentette, hogy látott egy férfit az ereszcsatornán menekülni, ami miatt a rendőrök elfogták Szájert, és kábítószert találtak a hátizsákjában – közölték az ügyészek. Orbán Viktor „elfogadhatatlannak és védhetetlennek” nevezte a tettet, Szájer pedig kilépett a pártból és brüsszeli posztjáról. Meneküléséről nem először emlékezett meg a Politico. Korábbi összeállításában Szájer József gravitációs balettje a Politico top listáján szerepelt. A prominens politikusokat tömörítő listán vannak pornófüggők, pénzügyi csalók, szemüvegtolvajok, de egyikük sem tudott annyi facepalmot (tenyérbe temetett arc) begyűjteni, mint minden idők leghíresebb leereszkedése.

(Kiemelt képünkön: Szajer József, a Fidesz-KDNP volt európai parlamenti képviselője beszédet mond a jobboldali Fidesz kormánypárt kampányának indításakor az európai parlamenti választások előtt Budapesten 2019. április 5-én. Fotó: PETER KOHALMI / AFP)