Soros György: Európa alvajáróként tart a pusztulás felé

2019. február 12., 20:40

Szerző:

Meg kell védeni azokat az értékeket, amelyeken az Európai Unió nyugszik – ez a végkövetkeztetése annak az véleménycikknek, amelyet Soros György írt a 2019. május 26-29-én tartandó EP-választások kapcsán. A Project Syndicate honlapján megjelent írását az amerikai magyar üzletember azzal kezdi, hogy Európa Unió alvajáróként tart a pusztulás felé, és ha a polgárai nem ébrednek fel, ugyanúgy fogja végezni, mint 1991-ben a Szovjetunió.

Fotó: AFP/Brendan Swalowski

Megállapítása szerint az EP-választásokon versenyelőnyt fognak élvezni az európai egység ellen fellépő erők, aminek az egyik okát ő abban látja, hogy bár az EU csatlakozáskor rá tudja venni a tagországokat közösségi jog, acquis communautaire átvételére, de nincs elég kapacitása arra, hogy később a betartására is rákényszerítse őket.  A másik fő ok az elavult, XIX: és XX. századi ellentéteket – a tőke és a munkaerő ellentétét – tükröző pártrendszer, amely akadályt gördít azok elé, akik meg akarják védeni az EU alapértékeit, és azokat segíti, akik ezeket az alapértékeket „valami radikálisan mással” helyettesítenék. Erre németországi példával,  a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajorországi szövetségével illusztrálja, azt állítva együttműködésük fenntarthatatlanná vált annak a fenyegetésnek a fényében, amelyet a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) jelent a CSU-ra nézve. A CSU/CDU így nem lehet határozottan Európa-párti annak ellenére, hogy az egyedüli törésvonal, amely számít, most az Európa-párti és az Európa-ellenes pártok között húzódik. 

Bár a CDSU és a CDU közötti szakítás új parlamenti választásokhoz vezetne, amit most sem Németország, sem Európa nem engedhet meg magának, a helyzet messze nem reménytelen, az egyedüli egyértelműen Európa-párti tömörülés, a  Zöldek népszerűsége ugyanis folyamatosan nő, az AfD-é viszont stagnál  – folytatja fejtegetéseit Soros György. kitér arra, hogyx az elavult pártrendszer foglya a brit és az olasz politika is, a legrosszabb helyzetben azonban a nemzetközi pártszövetségek állnak, és közülük is

a legrosszabb az Európai Néppárt, amely híján van mindenféle erkölcsi tartásnak.

Utóbbira szolgál tanúbizonyságul Soros György szerint, hogy az Európai Parlament legnagyobb frakciójával bíró  konzervatív pártszövetség a hatalom megőrzése érdekében eltűri a soraiban Orbán Viktor pártját, a Fideszt.

„Ezzel összehasonlítva az Európa-ellenes pártok is kezdenek jól kinézni. Nekik legalább vannak valamiféle elveik, legyenek azok bármilyen visszataszítóak”

– jegyzi meg maró gúnnyal az amerikai magyar milliárdos. „Nehéz látni, hogyan győzhetnek az Európa-pártiak a májusi EP-választásokon anélkül, hogy Európa érdekeit a sajátjuk elé helyeznék. (...) Az első lépés, hogy megvédhessük európát az ellenségeitől – a külsőktől és a belsőktől is – az, hogy felismerjük a fenyegetés nagyságát. A második lépés, hogy felébresszük és mozgásba lendítsük az Európa-párti többséget azoknak az értékeknek a védelmében, amelyeken az Európa Unió nyugszik. Enélkül ugyanis az egyesült Európa álma a XXI. század rémálmává válhat” – zárul Soros György írása.