Sean Penn a háború végéig Kijevben hagyta az Oscar-díját

Sean Penn amerikai színész és filmrendező Kijevbe látogatott, magával vitte Oscar-szobrát és Kijevben hagyta a háború végéig, hozta nyilvánosságra kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon.

2022. november 8., 21:36

Szerző:

A közlés szerint Sean Penn az Oroszország által indított ukrajnai háború februári kezdete óta már harmadjára látogatott Ukrajnába. „Ezúttal különleges volt a találkozásunk. Sean az országunk győzelmébe vetett hit jelképeként magával hozta az Oscar-szobrát, amely Ukrajnában marad a háború végéig” – mondta el Zelenszkij.

Az ukrán elnök átadta az amerikai színésznek a Szolgálatért elnevezésű állami érdemrend III. fokozatát, és „megköszönte neki őszinte támogatását és jelentős hozzájárulását Ukrajna népszerűsítéséhez a világban”.  Az elnöki irodából Zelenszkij és Penn kimentek Kijevben a Bátorság Fasorra, ahol Sean Penn névtáblája található. A 62 éves Sean Penn kétszeres Oscar-díjas. Első Oscar-díját színészi alakításáért a 2003-ban bemutatott Titokzatos folyó című filmért kapta, a másodikat a 2008-as Milk című film főszereplőjeként nyerte el. Az nem derült ki, hogy az elnyert két Oscar-szobor közül melyiket hagyta az ukrán fővárosban.

(Fotó: AFP)