Sarki hidegháború

„Az Arktisz a Föld más régióinál gyorsabban változik, és geostratégiai, gazdasági, klimatikai, ökológiai szempontból, valamint az USA és az egész világ nemzetbiztonsága terén mind fontosabb szerepet játszik.” Az Északi-sarkvidék jelentőségét röviden összefoglaló mondat egy olyan dokumentumban olvasható, amelyet John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere írt alá tavaly. Ezzel csaknem szó szerint egyező megállapításokat tett Vlagyimir Putyin orosz elnök is a közelmúltban tartott számos tanácskozáson, azzal a különbséggel, hogy ő értelemszerűen Oroszország biztonsági és gazdasági érdekeit emelte ki. A State Departmentben immár különmegbízott foglalkozik a sarkvidék ügyeivel, míg Oroszországban arktiszügyi minisztérium vagy hivatal létrehozását tervezik Artur Csilingarov felsőházi képviselő, egyben tudós sarkkutató vezetésével.

A sarkkörön túli vidékeknek, de mindenekelőtt az Északi-sark körzetének, az Jeges-tengernek a birtoklása három szempontból is izgatja az érdekelt feleket, az Arktiszi Tanács tagországait. (Az 1991-ben létrejött, kormányközi szerv az Északi-sarkkörön túli területekkel rendelkező nyolc államot tömörít. Ezek: az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, a Grönland és a Feröer-szigetek fölött ellenőrzést gyakorló Dánia, Izland, Norvégia, Svédország és Finnország.)

Stratégiai jelentőségű, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti legrövidebb út az Jeges-tenger fölött vezet; ebben a térségben érhetik el leggyorsabban a céljukat a két fél interkontinentális rakétái, nukleáris töltet indítására alkalmas hadászati repülőgépei és tengeralattjárói. Mi több, a sarki jégtakaró alatt cirkáló tengeralattjárók jóformán felderíthetetlenek. Másodszor (sőt talán éppen ez az „először”), megbízható mérések szerint a Jeges-tenger mélyén található bolygónk földgázkészleteinek 30 és kőolajtartalékainak 13 százaléka. S bár jelenleg a világpiacon túlkínálat van kőolajból, és a palagáz kitermelése is felfutóban van, de egyszer, a nem is túl távoli jövőben ezek a készletek kimerülnek. Akkor pedig az emberiség rá lesz szorulva a sarki tengerek kontinentális talapzatából ha viszonylag drágán is, de biztosan kitermelhető szénhidrogénekre.

Harmadszor: immár nem Dél-Ázsia megkerülésével, a Szuezi-csatornán át, hanem Oroszország partjai mentén, a Jeges-tengeren vezet a legrövidebb (12 ezer helyett 9500 mérföldes, 48 helyett 35 napos) hajózási útvonal a Távol-Keletről Európába és vissza. Ennek igénybevétele pedig évente sokmilliárdos megtakarítást hozhat a szállítóknak.

Mindez a legkevésbé sem új. Ami viszont fontos változás, hogy a globális felmelegedés következtében szinte a szemünk láttára csökken a Jeges-tengert borító jégmezők kiterjedtsége és vastagsága. Ignatius Rigor amerikai tudós szerint a tengert borító jégfelület ma már nyaranta 40-50 százalékkal kisebb, mint alig fél évszázada. Ez a szénhidrogének kitermelése, de különösen a hajózás szempontjából döntő fontosságú, és gyors cselekvésre ösztönzi az érdekelt hatalmakat.

E gyors cselekvést mutatja például az, hogy Oroszország mellett immár Kanada is bejelentette igényét az Északi-sark térségére, noha az a hatályos nemzetközi egyezmények értelmében nem lehet egyetlen állam birtokában sem. Az ENSZ húsz éve hatályba lépett tengerjogi egyezménye alapján egy állam parti vizeinek határától 200 tengeri mérföldig (370 km) terjed az illető állam gazdasági övezete, amelynek természeti kincseit (beleértve a tengerfenékből bányászható termékeket) kizárólag az ő hozzájárulásával lehet kitermelni.

Itt kezdődnek azonban a nézetkülönbségek. Az Egyesült Államok szenátusa ugyanis következetesen vonakodik ratifikálni az ENSZ tengerjogi egyezményét. Washington tehát arra hivatkozhat, hogy „nem ér a neve”. Ennél is több bonyodalom származik az egyezménynek abból a megállapításából, amely szerint a gazdasági zóna kiterjedése esetleg nem a partvonaltól, hanem a kontinentális talapzat határától mérendő. Márpedig az oroszok – tudósaik mért eredményeire támaszkodva – arra hivatkoznak, hogy a kontinentális talapzat meghosszabbításának tekinthető úgynevezett Lomonoszov-hátság olyan mélyen nyúlik be a Jeges-tenger alá, hogy gazdasági szempontból még az Északi-sark közvetlen körzete is őket illeti. Kanadai és más nyugati tudósok viszont kategorikusan cáfolják ezt. A sarkvidékért folyó küzdelembe így vagy úgy, de Dánia, sőt egyre inkább Kína is próbál beavatkozni.

Az arktiszi régióban persze adódik még számos más vitatott kérdés is. Például a környezetvédelem, hiszen a hajózás, a kikötők, a sarki kutatóállomások működése óhatatlanul is szennyezi a nemrég még szűz természetet, számottevően veszélyeztetve az élővilágot (jegesmedve, fókafajták, zuzmók). Az ezt akadályozni próbáló Greenpeace-nek ebből kifolyólag már komoly incidense is volt az orosz határőrséggel, amiért Putyin elnök utóbb gyakorlatilag bocsánatkérésre kényszerült, mi több, utasítást adott a sarkvidéken szertedobált üres olajoshordók százezreivel, kifolyt kőolajtermékekkel szennyezett területek megtisztítására.

Az igazán vitatott kérdés azonban továbbra és mindinkább az: kié az Arktisz? Az Egyesült Államok után már a NATO is egyre határozottabban lép fel az egész sarkvidéket kisajátítani próbáló orosz törekvésekkel szemben. A Newsweek értesülése szerint Kanada azt mérlegeli, hogy felderítő drónokat vet be a sarkvidéken. Egy romániai hajógyárból frissen kikerült hajót Hollandiában állítólag most látnak el kémfelszereléssel, hogy az a sarkkörön túl leskelődjön az oroszok után.

A Moszkvának legfájóbb lépés ugyanakkor az ukrajnai orosz agressziót követő büntetőintézkedések elrendelése. Ezeknek az értelmében az Exxon és más amerikai cégek egyelőre megszüntették részvételüket az orosz sarkvidéki és tengeri olaj- és földgázkitermelő projektekben, s ezzel mind a bőséges hitelektől, mind a jelenleg még csak Nyugaton létező speciális technikától megfosztják a Rosznyefty állami vállalatot.

Moszkva, amely már évekkel ezelőtt újrakezdte nukleáris fegyvert hordozni képes távolsági bombázóinak a Jeges-tenger fölötti járőrözését, most leplezetlen kardcsörtetésbe kezdett. Külön sarkvidéki hadászati parancsnokságot hoz létre, újabb határőrhajókat, lövészdandárokat, elfogóvadász-repülőegységeket telepít északra, katonai repülőtereket újít fel és radarállomásokat épít a sarkkörön túli vidékein.