Rio felett az ég

Gilberto Freyre kultúrantropológus „bizarr és mulatságos”, azonosíthatatlan tömegkeverékként jellemezte a brazil alapnépességet. Meszticek, mulattok és zambók, kreolok, indiánok, erdőjáró caboclók főzelékszerű, jámbor keverékét.

2016. augusztus 19., 18:29

García Márquez írja, milyen szomorú panoptikum tárul eléd, ha felkéredzkedsz egy kolumbiai hajóra. Az a sok lapos orr, vágott szemrés, égnek álló dróthaj, a szőke indián. A csonkolt fülek, a fekete óriások, a mellettük álló törpe zambó. Mintha a cirkusz bohócait látnád. Pedig ezek nagyon is jó fiúk, még akkor is, ha néha eljár a kezükben a kés. És ők is férfiak. Sokasodni és lobogni akarnak. Utódaikkal tele vannak a kikötők, a piacok és a parti falvak. A fiúknak, ha a partra lépnek, első útjuk a kupiba vezet.

Fél négy van, nézem Rio képeit, a tömeget, a megkomponált zsongást. Előttünk hullámzik a boldog, mégis szenvedő ország. Magyar szemmel ez nehezen fogható át. Rio úgy él, mintha mindig karnevál lenne. Vagy legalábbis olimpia. Fél négy van, kicsit lazítok én is. Párbajtőrben lenyomjuk Koreát, megvan a nemes bosszú Imre Gézáért. Korea mehet is haza. Hát nem mondom, van feszültség. Pedig mennyire megfogadtam, nem érdekel az egész, a képernyő legyen sötét, kívül- és felülhelyezem magam mindenen, nem számolom az érmeket, nem böngészem az internetet, nem ájuldozok Hosszú világcsúcsán, Phelps huszonkettedik aranyán, nem olvasom a doppinghíreket.

Úgy látszik, mégsem jött be. Kizárólag ezzel foglalkozom. Éjfélkor feketét iszom, hogy kitarthassak hajnalig. Az első este beütött két villámarany. Szász Emese a záró asszójában tizennégy-tizenkettőnél találomra odaszúrt, és kinyílt az aranykapu. Rio csodálatos.

Hogy Brazília bejön a magyaroknak, az nem is volt kétséges. Talán a napsütés, a felhullámzó hormonok miatt, ami életre generálja még a búskomor magyarokat is. London szép volt, az volt a klasszikus, Barcelona is gyönyörű. Rio szerelem, szamba és a derű. Egyelőre még azt sem mondhatjuk el, hogy a politika rátelepedett a sportra. Annak majd Pesten jön el az ideje.

Igazságtalan iszonyú terhet rakni gyerekekre, amit az ember egy életen át cipel, ismételgette Ranschburg professzor, míg élt. A sportolócsemetékre gondolt, akiket nyolcéves koruktól arra az ötven másodpercre dresszíroznak, amikor le kell úszni a száz hátat. Az öregedő exúszónőre gondolt, akinek szobájában húsz évig függött a kép a végzetes, elhibázott rajtról, amely tönkretette az életét. Imre Géza drámája fordított. Ő a végén rontotta el. Huszonvalahány éven át vívott okosan. Néha egy arany is becsúszott. Negyvenegy évesen váratlanul szakadt rá az olimpiai döntő. A régi nagyok (Földik, Balczók) ilyenkor kivirultak. Ilyenkor jön a nagy összegzés, az igazi happy end. Géza lába a küszöbön volt, a végjátékban egyetlen tus hiányzott. Egy szimpla kis együttes. Öt lehetősége volt rá, a vereség esélye matematikai. Erre mondhatta Géza öt perccel a nagy összeomlás után: most negyven, ha még negyven évig él, ezen az öt percen gondolkodik majd.

Laura nézőpontja más. Ez új szemlélet, új hozzáállás. A kislány elegáns, könnyed tollasvereség után mondta: sokat fejlődtem, a pályán jól éreztem magam, a játékot is gyakoroltam. Egyébként nagyszerű a hangulat, a verseny, a tenger. Reggeltől estig süt a nap. Ha minden összejön, megpróbál nyerni egy szettet is. Hát ez valóban nem nagy dráma, a berni döntő gyógyíthatatlan gyásza. Dán úszólányok, holland műugróászok szemlélete: készülnek, utaznak, versenyeznek, körülnéznek a piacon, és meghatódnak, ha érmet nyernek. Brazília – eltérően a házigazdák szokásától – lapzártakor egyetlen aranyéremmel a vert mezőnyben áll. És nem lett ebből emberhalál.

Katinka akkor is elviszi a show-t, ha nem akarja. Nem tudjuk, hogy végzünk a végén, de ajánlatos az értékelést kettéosztani: Katinkára és a Katinkán kívüli világra. Ez az igazi dráma. Mert Katinka nélkül pillanatnyilag két aranyéremmel kullognánk. A magyar boksz gyakorlatilag megszűnt, hírmondó sem maradt, vert mezőnyben az asztalitenisz, de hiányzunk az atlétika világtérképéről is. A magyar sport három pilléren nyugszik: a víváson, a kajak-kenun és Katinkán. Shane és Katinka másban is új minőséget hozott. Gyakorlatilag függetlenek lettek. Jönnek-mennek, eltűnnek, hazarepülnek, nyilatkoznak, vagy ha úgy tetszik, nem nyilatkoznak. Ezért meddők a találgatások a szövetség belharcairól. Arról, hogy miért bukott meg Kiss kapitány, hol áll a hatalmi mezőben Gyárfás, vagy eltűri-e Gyárfást Orbán. Hogy mit ír a The New York Times Katinkáról, mi jön át abból a magyar sajtón? Növekedett-e a bajnoknő füle, orra? A Katinka-jelenségnek ugyanakkor van egy nehezen érzékelhető arculata is. Azzal, hogy a páratlan páros egyre távolabb került a hazai uszodáktól, távolodik Magyarországtól. Nemzetközi sportvállalkozók lettek, kedvükre jönnek-mennek, cégeket alapítanak, pólót és úszósapkát forgalmaznak. Szabadok.

Vagy mi nem vagyunk azok.