Repülővel szállították egyenesen Brüsszelbe az illegális bevándorlókat

Légi úton csempészett illegális bevándorlókat az a bűnözői hálózat, melynek tizenegy tagját Belgiumban, Görögországban és Svédországban állították elő – tájékoztatott az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust szerdán.

2023. november 15., 18:42

Szerző:

A hágai közlemény szerint a hálózat főként iraki menekülteket utaztatott hamis vagy lopott okmányokkal Görögországból a brüsszeli nemzetközi repülőtérre, illetve a charleroi-i légikikötőbe. Onnan újabb hamis okmányokkal más uniós országokba vagy Norvégiába szállították az érintetteket autóval vagy szintén repülőgéppel. 

A menekültektől egyenként legalább öt-hatezer eurót (mintegy 2-2,4 millió forint) kértek egy-egy ilyen utazásért. 

A csempészhálózattal kapcsolatos nyomozás 2022 áprilisában kezdődött, miután a fapados járatoknak is otthont adó charleroi-i repülőtéren elfogták az egyik csempészt, aki éppen három illegális bevándorlót kísért. A vizsgálatok során egy szír és egyiptomi állampolgárságú tagokból álló szervezett bűnözői csoportot azonosítottak, amely egyszerre kettő-négy illegális bevándorló utazását segítette Görögországból Belgiumba, majd onnan tovább. A menekültek korábban illegális útvonalakon jutottak Görögországba – tette hozzá közleményében az Eurojust. 

Az Európai Unió szintén hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol közleményében további részleteket közölve arról tájékoztatott, hogy a november 13-i akciónapon tizenhat házkutatást tartottak Belgiumban és Görögországban, két utazási irodánál tartottak rajtaütésszerű vizsgálatot Athénban, telefonokat és egyéb elektronikus eszközöket, számos hamisított román és a bolgár útlevelet, és közel 200 ezer euró (mintegy 80 millió forint) készpénzt foglaltak le. A bűnözői csoport tagjai közül nyolcat Belgiumban, kettőt Görögországban, egyet pedig Svédországban fogtak el – tették hozzá.

(Kiemelt képünk: A Brussels South Charleroi Airport (BSCA) logója a repülőtéren. Fotó: VIRGINIE LEFOUR / BELGA MAG / AFP)