Rablók!
„Legyen a zene mindenkié!”
Kodály Zoltán nemzet- és embergazdagító gondolatáról napjaink közoktatási körülményei között nemcsak hogy utópisztikus, de – gyalázat (!) – szinte lesajnálandó „idejétmúlt naivitás” kategóriában szokás beszélni, mert odataszították valakik.
Ugyan már, ez ósdi, lejárt, elkopott lemez! Kodály nem zenészeket, hanem teljesebb életet élő embereket akart nevelni. Vörösmarty, Arany, József Attila, Shakespeare, Tolsztoj és Thomas Mann remekei sem az íróknak, költőknek készültek, hanem valamennyiünknek, mint ahogy Rembrandt, Picasso, Munkácsy, Csontvári ugyancsak nem a festők számát kívánta gyarapítani, hanem a szépre fogékony emberekét. A történelem, a legkülönfélébb reáltudományok megismerésének célja nem a tudósképzés, hanem a tudományokban való elmélyedés, ami – igen (!) – mindenkit megillet. Az idegen nyelvről nem is szólva. Ezt veszi el Az ember tragédiája falanszterszínére félelmetesen emlékeztető, lélektelen, úgynevezett korszerű hamis praktikum, amelyben hiábavalóak Ádám szavai: „Mi a tudásvágyat szakhoz nem kötők, átpillantását vágyjuk az egésznek.” Ettől fosztja meg ifjúságunkat az a hazug nézet, hogy ma nem erre van szükség.
A közismereti tantárgyaktól bűnös módon, mesterségesen elvont, valamint megkurtított időtartamú iskolai tanulásra ítéltetett fiataljainktól ellopják azokat a lehetőségeket, amelyek jövőjüket szebbé, boldogabbá tehetik, legyenek szakmunkások vagy egyszerű fizikai dolgozók.
Tisztán látni, jobban megérteni a világot alapjog. Az elme és a szív is megköveteli a karbantartást, edzést, nem csak a test. Nem fölösleges, ha egy ács tud énekelni, netán valamely kórus tagja, verseket ismer, színjátszókörbe, operába, hangversenyre jár, mert szereti a szépet. Van, volna ilyen.
Tolvajok, akik hatalmuknál fogva elherdálják gyermekeink értékes jövőjét. Veszélyt jelentenek, mert ahogy Kodály megrendítő kóruskölteménye dübörgi vádlón: „Rablók!” – a kultúra elrablói.
2015. január 22. (A magyar kultúra napja)
Ungár István,
nyug. gimnáziumi vezető tanár
