Lengyel annexiót vizionál az orosz hírszerzés

A Nyugat csalódott az ukrajnai ellentámadás miatt, amely nem hozott eredményeket – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin elnök az orosz Biztonsági Tanács ülésén.

2023. július 21., 15:41

Szerző:

„Ma nyilvánvaló, hogy a kijevi rezsim nyugati kurátorai egyértelműen csalódtak az úgynevezett ellenoffenzíva eredményeiben, amelyről a jelenlegi ukrán hatóságok az előző hónapokban hangos híreket adtak” – mondta az államfő.

Putyin figyelmeztetett, hogy Oroszország minden rendelkezésére álló eszközzel válaszolni fog, ha a Nyugat agressziót indít Fehéroroszország ellen „Fehéroroszország az (orosz-fehérorosz) Szövetségi Állam része, a Fehéroroszország elleni agresszió elszabadulása az Oroszországi Föderáció elleni agressziót jelenti. Erre minden rendelkezésre álló eszközzel válaszolni fogunk” – jelentette ki.

Az ülésen Szergej Nariskin, az orosz hírszerzés (SZVR) vezetője azt mondta, a lengyel vezetés egyre erősebben hajlik arra, hogy csapatokat küldjön Nyugat-Ukrajnába, és így ellenőrzése alá vonja a területet.

Putyin kijelentette, hogy a lengyel-litván-ukrán katonai egységet a tervek szerint Nyugat-Ukrajna területeinek megszállására használják fel. „Nem tehetek mást, mint hogy kommentálom az imént elhangzottakat és a sajtóban megjelent jelentéseket egy bizonyos úgynevezett lengyel-litván-ukrán magasabb egység létrehozásának terveiről. Vagyis nem valamiféle zsoldosok csoportosulásáról van szó – ilyenekből van elég, és azokat megsemmisítik -, hanem egy szabályos, felszerelt katonai egységről, amelyet ukrán területen tervezett műveletekre kívánnak felhasználni” – mutatott rá Putyin.

„Ideértve a modern Nyugat-Ukrajna biztonságának állítólagos szavatolását, sőt, ha a dolgokat a nevükön nevezzük, e területek későbbi megszállását. Hiszen a perspektíva nyilvánvaló – ha lengyel egységek belépnek például Lembergbe vagy más ukrán területekre, akkor ott is maradnak. Ott maradnak örökre” – hangoztatta, hozzátette: 

a Nyugat az „ukrán ágyútöltelék” mellett lengyeleket, litvánokat és mindenkit be akar vetni, akit nem sajnál. Putyin szerint a lengyel hatóságok „revansista terveket” szőnek, ugyanakkor nem mondanak igazat a népüknek.

„Az igazság az, hogy az ukrán ágyútöltelék a Nyugat számára nyilvánvalóan már nem elég. Ezért új, feláldozható anyagot terveznek felhasználni – magukat a lengyeleket, a litvánokat és a listán lejjebb mindenkit, akit nem sajnálnak” – fejtette ki Putyin.

Úgy vélekedett: „nicsenek eredmények – legalábbis még nincsenek. Nem segítenek sem a kijevi rezsimbe pumpált kolosszális erőforrások, sem a nyugati fegyverek – tankok, tüzérség, páncélozott járművek, rakéták – szállítása, sem a több ezer külföldi zsoldos és tanácsadó bevetése, akik a legaktívabb módon próbáltak meg áttörni hadseregünk frontján” – jelentette ki.

Az orosz elnök egyúttal emlékeztetett arra, hogy Lengyelország Joszif Sztálin döntésének köszönhetően kapta meg nyugati területeinek jelentős részét. Varsó ezt látszólag elfelejtette, de Moszkva kész emlékeztetni rá – hangoztatta.

„A Szovjetuniónak, Sztálin álláspontjának köszönhetően Lengyelország jelentős nyugati, korábbi németországi területeket kapott. Ez pontosan így van, a mai Lengyelország nyugati területei Sztálin ajándéka a lengyeleknek. Varsói barátaink elfelejtették ezt? Emlékeztetni fogjuk őket erre” – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin.

(Kiemelt képünk: Vlagyimir Putyin orosz elnök részt vesz az ENSZ főtitkárával folytatott megbeszélésen a moszkvai Kremlben 2022. április 26-án. Fotó: Vlagyimir ASTAPKOVICS / SPUTNIK / AFP)