Perkált az Ericsson az Iszlám Államnak, most zuhan az árfolyamuk
Kellettek nekik az utak, most mosakodnának.
Egy hatósági vizsgálat az Ericssonnál feltárta, hogy a cég az ISIS terrorszervezetnek fizetett azért, hogy hozzáférést nyerjen bizonyos iraki szállítási útvonalakhoz – írja a Bloomberg alapján a Telex. A hírre a stockholmi székhelyű telekommunikációs óriás részvényárfolyama esni kezdett, szerda dél körülre közel 14,5%-ot zuhant a nyitáshoz képest, ami 2017 júliusa óta a legnagyobb negatív kilengés egy napon belül.
Borje Ekholm vezérigazgató a Dagens Industri című lapnak adott interjújában elmondta, hogy az Ericsson „szokatlan kiadásokat azonosított 2018-ig visszamenőleg”, de még nem határozták meg pontosabban, hogy ki volt a pénz végső kedvezményezettje. „Azt látjuk, hogy olyan területeken keresztül vezető szállítási útvonalakhoz vásároltak hozzáférést, amelyeket terrorszervezetek, köztük az ISIS ellenőrzött” – tette hozzá Ekholm. A vezérigazgató a Handelsbanken című lapnak arról beszélt, az Ericsson „jelentős erőforrásokat fordított arra, hogy a lehető legjobban megértse, mi történt”. „A terrorizmus finanszírozása teljesen elfogadhatatlan, ezt egyáltalán nem engedjük meg” – mondta.
A belső vizsgálat komolyságát igyekezett bizonygatni a cég központi kommunikációja is, az Ericsson kedden késő este közleményben tudatta, hogy továbbra is „jelentős összegeket invesztál” az iraki tevékenységével kapcsolatos aggályokat feltáró vizsgálatba. Ugyanakkor az Ericsson szóvivője a Bloomberg keresésére nem kívánt nyilatkozni.
(Kiemelt kép: Hussein FALEH / AFP)