Feljelentést tettek a párizsi olimpia kizsákmányolt munkásai

Feljelentést tettek munkaadójuk ellen a 2024-es párizsi olimpia létesítményeit építő afrikai vendégmunkások, szerintük kizsákmányolták és illegálisan dolgoztatták őket. Azt követelik, fizessék meg rendesen munkájukat.

2023. június 20., 18:28

Szerző:

Feljelentést tett a jövő évi párizsi olimpia épülő létesítményein dolgozó tíz afrikai munkás négy építési óriásberuházó és nyolc alvállalkozója ellen, amiért „kizsákmányolták” őket, s a munkájuk elismerését kérik a bíróságtól – közölték kedden igazságügyi források.

A munkaügyi bíróság idézését a 2024-es ötkarikás játékokra épülő létesítmények fővállalkozói (BTP – Vinci, Eiffage, Spie Batignolles és GCC) és az a nyolc alvállalkozó kapja meg, amelyek közvetlenül alkalmazták a Franciaországban évek óta élő afrikai, elsősorban mali és kongói munkásokat.

A tíz munkavállaló helyzetét időközben már rendezték a munkáltatók.

A panaszosok azt állítják: hónapok óta kizsákmányolták őket az építkezéseken, mindenekelőtt az olimpiai falu munkálatainál, ahol szerződés és fizetési papírok nélkül dolgoztatták őket, nem kaptak sem túlórapénzt, sem fizetett szabadságot, ezért a munkájuk utólagos elismerését kérik a bíróságtól

- mondta az AFP hírügynökségnek Richard Bloch szakszervezeti vezető, aki segítette a vendégmunkásokat a helyzetük rendezésében.

„Mindenki tudta, hogy nincsenek érvényes papírjaim. A Spie Batignolles volt a fővállalkozó” – mondta Moussa, az egyik feljelentő a France Info hírrádióban. „Egyik nap fájt a térdem. Megkérdeztem a főnökömet, hogy kivehetek-e egy-két napot pihenni. Azt válaszolta: ha nem jössz be hétfőn, szedheted a cuccaidat. Muszáj volt tovább dolgoznom a fájdalom ellenére. Franciaország nem jobb, mint Katar” – tette hozzá, a tavalyi labdarúgó-világbajnokságra elkészült nyolc stadion építésén dolgozó, elsősorban ázsiai országokból érkező, több százezer külföldi vendégmunkással való kegyetlen bánásmódra utalva.

A március 31-én tett feljelentés szerint a CGT szakszervezet és a munkások a ki nem fizetett bérük rendezését kérik, és annak elismerését, hogy komoly és valós ok nélkül bocsátották el őket. Azt is indítványozták, hogy a bíróság mondja ki a munkavezető felelősségét az illegális munkavállalási ügyben. Az őket képviselő CGT szakszervezet úgy látja, hogy a francia munkajog alapján a fővállalkozók a felelősek az afrikai munkások illegális foglalkoztatásáért.

„Azt ígérték, hogy példás lesz a párizsi olimpia építkezése. Pedig valójában rosszabb, mint máshol, mert van egy olyan politikai elvárás, hogy minden létesítménynek időre el kell készülnie. A vállalkozók ezért minden legális és illegális eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a határidőre átadják a létesítményeket” – mondta a rádióban Richard Bloch.

A CGT szerint mindegy száz munkás lehet olyan helyzetben, mint a panaszosok.

A Párizstól északra található Bobigny ügyészsége egy évvel ezelőtt indított vizsgálatot annak gyanújával, hogy „bűnszövetkezetben” illegálisan alkalmaznak az olimpiai építkezéseken az országban rendezetlen körülmények között tartózkodó, azaz érvényes papírokkal nem rendelkező külföldieket. Az előzetes eljárás megindítását a vádhatóság az olimpiai építkezésen végzett ellenőrzésre alapozta, amelyek több illegális külföldi munkavállalót azonosítottak.

A munkaügyi bíróság októberben tervezi a felek meghallgatását.

(Kiemelt kép: a 2024-es párizsi olimpia emblémája egy kabalafigurán. Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)