Multik foglalkoztatnának több tízezer menekültet

Több tízezer új álláshely létrehozásáról állapodott meg menekültek számára három éven belül 41 nagyvállalat Párizsban.

2023. június 19., 20:45

Szerző:

A találkozón részt vevő cégvezetők a munkahelyteremtésen kívül képzéseket is szerveznek, amelyek 250 ezer menekült életére lesznek majd hatással – közölte a sajtó érdeklődésére Hamdi Ulukaya, az eseményt szervező Tent Partnership for Refugees nevű civilszervezet vezetője.

Az eddig ismert 13 680 konkrét állásajánlat közül kiemelkedik az Amazon vállalása, amely legalább 5 ezer ember felvételét ígéri három éven belül, a Hilton és a Marriott szállodalánc pedig egyaránt 1500, a francia Teleperformance pedig 500 új munkahely létesítését ígérte.

További 152 ezer menekült munkába állítását ígérte meg három munkaerőközvetítő cég, az Adecco, a ManpowerGroup és a Randstad, a programban részt vevő további vállalatok pedig legalább 86 ezer menekült számára ajánlottak fel képzéseket.

A szervezők szerint ilyen mértékű felajánlásokra korábban nem volt példa, jelentőségüket pedig tovább növeli hogy az ukrajnai háború okozta menekülthullám a második világháború óta példa nélküli Európában. Ulukaya szerint az Ukrajnából elmenekült nők helyzete is jelentősen motiválta döntésükben a nagyvállalatokat.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó:Chris Ratcliffe / Bloomberg)