Három évre börtönbe mehet a volt francia elnök

Helybenhagyta a párizsi fellebbviteli bíróság szerdán a Nicolas Sarkozy volt francia elnök ellen korrupció miatt hozott, korábbi ítéletet.

2023. május 17., 11:12

Szerző:

A korábbi államfőt első fokon 3 év börtönre ítélték, melyből két év szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. A fellebbezés után született döntés értelmében a politikusnak egy évre sem kell börtönbe vonulnia, elektronikus nyomkövető viselésére kötelezi az ítélet.

A fellebbviteli bíróság helybenhagyta az alacsonyabb szintű törvényszék azon döntését is, hogy Nicolas Sarkozy ideiglenesen nem viselhet közhivatalt.

Ügyvédje az ítélet kihirdetése után leszögezte, hogy Nicolas Sarkozy ártatlan, a döntés igazságtalan, és a legfelsőbb bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A 68 éves volt elnököt 2021-ben ítélte el a bíróság, mert megpróbált megvesztegetni egy bírót, miután távozott az elnöki posztról. Emellett befolyással üzérkedés miatt is elmarasztalták, mert megpróbált bizalmas információk birtokába jutni a 2007-es kampányának finanszírozásával kapcsolatos vizsgálattal kapcsolatban.

Nicolas Sarkozy egy cikluson át volt francia köztársasági elnök 2007 és 2012 között. Mindvégig tagadta bűnösségét.

(Kiemelt kép: Nicholas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit miniszterelnök Bengáziban 2011. szeptember 15-én egynapos líbiai látogatásuk során. AFP FOTÓ / POOL / Stefan Rousseau)