Pápa: katasztrofális a szexuális visszaélések szomorú története

Elutasította csütörtökön Ferenc pápa Reinhard Marx német bíboros, München-Freising egyházmegye érsekének lemondását. A lemondását a német bíboros azzal indokolta, hogy a katolikus egyháznak nem sikerült az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaéléseket feldolgozni. 

2021. június 10., 18:06

Szerző:

A bíboros szerint az egyházi intézményrendszer, a püspökök és a papok védelmében „túl sokáig” nem vettek tudomást a gyermekek és fiatalkorúak elleni szexuális zaklatásokról. A német katolikus püspöki konferencia (DBK) korábbi elnöke müncheni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy május 21-én levelet küldött a pápának, majd beszélt vele telefonon és e-maileztek is lemondása ügyéről. A pápa hozzájárult ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza a levelet és nyilatkozzon a sajtónak.

Ferenc pápa értékelte Marx döntését, és elismerte, hogy "az egész egyház válságban van" az említett a botrányok miatt.  

Ferenc pápa válaszlevelében úgy fogalmazott: "kedves testvérem, mindenekelőtt köszönöm bátorságodat. Ez a keresztényi bátorság, amely nem fél a kereszttől, nem fél megalázkodni a bűn szörnyű valósága előtt".

"Az egész egyház válságban van a visszaélések ügye miatt, mitovább, az egyház nem tud továbblépni anélkül, hogy vállalná ezt a válságot" - vélekedett.

"A struccpolitika nem vezet sehova, a válságot húsvéti hitünkből kell vállalnunk. A szociológiai, a pszichológiai okfejtések ebben az esetben nem visznek előre. Az egyéni és közösségi felelősségvállalás az egyetlen gyümölcsöző út, mert a válságból nem egyedül, hanem együtt lábalhatunk ki" - fogalmazott a pápa.

A katolikus egyházfő egyetért Marx-szal abban, hogy "katasztrofális a szexuális visszaélések szomorú története és az, ahogyan az egyház egészen a közelmúltig kezelte", az első lépés pedig, amelyet az egyháznak meg kell tennie, az a "felelősségvállalás a történtekért, mind egyéni, mind közösségi szinten".

Az egyházfő szerint "reformot" várnak az egyháztól a visszaélések ügyében, ami "nem merülhet ki csak szavakban, hanem olyan hozzáállásokra is szükség van, amelyek merik vállalni a válságot, szembe mernek nézni a valósággal, függetlenül a következményektől".

A pápa levele végén arra kéri Marxot, hogy folytassa "harcát", mint érsek. "Ha az a gondolatod támad, hogy Róma püspöke (szerető testvéred) megerősítve téged küldetésedben, és elutasítva lemondásodat, nem ért téged, akkor gondolj arra, mit érzett Péter az Úr előtt állva, amikor benyújtotta lemondását, mert bűnös, és ezt a választ kapta: „Legeltesd juhaimat” - fogalmazott.

 

(Kiemelt kép: Matthias Balk/dpa)