Orosz-ukrán háború: Összefoglaló az elmúlt 24 óra történéseiről
Az orosz erők már több mint három hete ostromolják Ukrajnát.
Február 24-én kezdődött az orosz-ukrán háború. Több kevesebb sikerrel de azóta is folyamatos előre nyomulás látható az orosz oldalról. Beszámolónk következik az elmúlt 24 óra fontosabb eseményeiről.
- Az amerikai tisztviselő szerint az orosz erők az elmúlt 24 órában kevés aktivitást mutattak – miközben a brit védelmi minisztérium szerint az invázió logisztikai problémák miatt „akadozik”;
- Legalább három robbanás hallatszott a nyugati Lviv városában, mivel a jelentések szerint a repülőteret találat érte;
- Csütörtökön többször is megszólalt a légvédelmi sziréna Odessza kikötővárosában, orosz előre nyomulás itt egyelőre nem érzékelhető, de a várost felkészítették az a helyiek egy esetleges ostromra.
- Nyugati tisztviselők aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy szerintük Oroszország továbbra is szárazföldi támadást szeretne indítani a főváros ellen, mivel a Kijev elleni katonai előrenyomulás „megrekedt”;
- Joe Biden amerikai elnök telefonhívásban figyelmezteti Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy ne támogassa Oroszországot;
- Törökország felajánlja, hogy házigazdája lesz Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij megbeszéléseinek;
- Oroszország azt mondja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését arra fogja felhasználni, hogy - bizonyítékok nélkül - felhozza azt az állítást, hogy az USA biológiai hadviselési laboratóriumokat tart fenn Ukrajnában;
- Angliában elindult a Homes Of Ukraine program. A program keretén belül 150 ezer brit jelentkezett, hogy elszállásolják a menekülteket.
(Kiemelt képek: Védőkereszteket helyeznek el a városközpontban az ukrajnai Dnyiproban 2022. március 08-án. fotó: Andrea Carrubba / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency / AFP)