Orbán Viktor vezeti az egyetlen populista európai kormányt – Le Monde

Jan-Werner Müller szerint a populizmusnak két ismérve van : 1. gyakorlói azt állítják, hogy csakis ők képviselik a népet, és aki ezt kétségbe vonja, azt azonnal kirekesztik a népből. 2. az irányzat tagadja a pluralizmust, azaz a társadalom sokszínűségét – írja a Le Monde.

2014. május 4., 11:34

A német történész példának azt hozta fel, hogy Orbán Viktor vezeti az egyetlen populista európai kormányt, ám felfogásáról már akkor mindent elárult az általa kiadott jelszó, hogy ti. a « Haza nem lehet ellenzékben », amikor 2002-ben vereséget szenvedett – adta hírül a Klubrádió.hu.

De a kizárólagosságnak ugyanezt az igényét tapasztalni a francia FN-nél és a svájci Demokratikus Unió Pártjánál is. A princeton-i egyetem tanára a további jellemzők között említette azt is, hogy ha a populisták hatalomra kerülnek, akkor nyíltan a saját pártjuknak kedveznek, amint az Magyarországon tapasztalható, és itt a leplezetlenségen van a hangsúly. A kettős interjúban, a holland-brit esszéista, Ian Buruma arra hivja fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor teljesen uralma alá vonja a kormányt, másfelől viszont a Fidesz véresen komolyan veszi magát, és az ilyen párt valóban veszélyes.

Európai síkon a populizmus feltartóztatására Müller számára nem tűnik jó ötletnek Strasbourg jogkörének erőltetése, Brüsszelnek jobban oda kellene figyelnie a nemzeti parlamentekre és kormányokra. De emellett igencsak szűkös az ideológiai kínálat a populizmussal szemben. Ugyanakkor az Európa-ellenes erők számára nagy siker lenne – még ha nem is alkotnak majd külön csoportot az EP-ben –, ha ki tudnák kényszeríteni a nagy pártok összefogását. Ez ugyanis egybevágna céljukkal, hogy ti bebizonyítsák: a konzervatívok és a szociáldemokraták igazából egyformák.

(Le Monde/Szelestey Lajos)