Orbán Viktor előtt bezárul az európai ajtó, arccal már a nagy szövetséges sem állt ki mellette

– Miért most telt be a pohár? Miért most fordult szembe Orbán Viktorral az Európai Parlament képviselőinek többsége?

– Hosszú folyamat volt, az érvek és indulatok már évek óta halmozódtak. Orbán Viktor eddig nagyon ügyesen blokkolta a kezdeményezéseket, amelyek már korábban is szankciókat sürgettek a Fidesz normasértései ellen. Az Európai Néppárt eddig azonban eltökélten védelmezte Orbánt, aki mindig pontosan felmondta a tőle várt leckét, hitet tett olyan elvek mellett, amelyeket otthon szisztematikusan megsértett. A EPP azonban most félretette a védőernyőt. Ennek oka szerintem az, hogy Orbán új stratégiát választott. Már nemcsak barátságos találkozókon vett részt különböző országok nacionalistáival és radikálisaival, amit korábban elnéztek neki, de nyíltan szövetkezni kezdett velük. Ezt viszont a májusi európai parlamenti választások előtt az EPP meghatározó pártjai, elsősorban a német kereszténydemokraták már saját pártszövetségük elleni kihívásként értelmezték. Felismerték, hogy nemcsak arról van szó, hogy Orbán bizonyos kérdésekben feladja a támogatásukat, hanem arról is, hogy ellenük alakít ki szövetségeket. Alig leplezetten két kapura játszik.

– A magyar miniszterelnök a EPP vezetése szemében veszélyesebbé vált, mint amilyen korábban volt?

– Igen, hiszen nyílt nacionalista keresztes hadjáratot indított ellenük. Egy olyan, egész kontinensre kiterjedő szövetség megalapítására hívott, amely egy táborba terelné a radikálisan establishmentellenes erőket. Paradox módon a nacionalisták internacionáléját szervezte. Az, hogy Steve Bannont, az amerikai alt-right mozgalom vezéralakját, Donald Trump elnök volt főtanácsadóját meghívta a visegrádi csoport hivatalos konferenciájára, hogy összeborult a szélsőséges Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, nyilvánvalóan más módon volt hatásos lépés, mint ahogyan eltervezte. Az Európai Néppárt meghatározó politikusai ezt már nyílt kihívásként értelmezték. Úgy érezték, hogy fel kell adniuk azt a kompromisszumpolitikát, amelyet Roland Freudenstein, a Wilfried Martens Központ igazgatóhelyettese kissé éles szemléletességgel korábban úgy fogalmazott meg, hogy még mindig jobb, ha a rosszfiú kifelé pisil a közös sátorból, mint ha kívül lenne, és befelé tenné ugyanazt.

– Tehát tulajdonképpen a német néppártiak álláspontja változott meg.

– Több tényező egybeeséséről van szó. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a EPP-re igen nagy külső nyomás nehezedett. A médiában egymást érték az Orbánt támadó cikkek, tekintélyes civil szervezetek lobbiztak az EPP minden tagjánál a Fidesz ellen, és az Európai Parlament baloldali frakcióiban már régen gyűlt a harag. Mindehhez hozzájárult az a játszma is, hogy egyes nemzeti szereplők, közöttük is elsősorban Sebastian Kurz osztrák kancellár előjött, és váratlanul teljes támogatásáról biztosította az Orbán Viktor ellen szavazókat. Ő olyan szereplőként lépett színre, és nem egyedül, akiket hagyományosan konzervatívként ismerünk, de ezt a pillanatot választották arra, hogy Orbán személyén keresztül a radikálisok ellen forduljanak.

– Ez azért volt meglepő, mert ő hagyományosan baráti viszonyt ápolt Orbánnal.

– Persze, Kurz nagyon barátságos és kedves fiatalember. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy ne csak Magyarországgal forduljon szembe, de ugyanazzal a lendülettel más olyan kelet-közép-európai országokkal is, amelyek a szövetségest látták benne. Lengyelországgal, Szlovákiával és Romániával is. Kurz úgy döntött, hogy a mostani az alkalmas pillanat arra, hogy újrapozicionálja a kormányát, mondván, figyeljetek, mi a rosszfiúk ellen vagyunk. Mi nem az az ország vagyunk, amelyet 18 évvel ezelőtt Jörg Haider hatalomba emelése miatt támadtatok, és szintén a 7. cikkely alkalmazásával fenyegettetek. Mi a centrummal tartunk, hiszen annak része vagyunk.

– Mi lehet mindennek a következménye a magyar kormány számára?

– A nyilvánvaló következmény az, hogy Orbán nem folytathatja tovább a pávatáncot. Véget ért az idő, amikor kritikusait lecsillapíthatta azzal, hogy Brüsszelben csupa olyasmit mondott, amit elvártak tőle, majd teljesen más politikát folytatott Magyarországon.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Ez alkalommal, Strasbourgban azonban pontosan úgy beszélt, ahogy Magyarországon szokott. Az uniós szószékről most nyilvánvalóan saját otthoni közönségéhez szólt, és nem az Európai Parlament képviselőihez.

– Igen. Azt gondolom, előre látta, hogy most veszíteni fog. Azt viszont nem sejtette, hogy ilyen elsöprő többség szavaz majd ellene, hogy ennyire egyértelmű, ennyire kemény lesz az üzenet. A jövőben viszont már nem játszhatja a jó európai szerepét, amit korábban olyan tehetségesen alakított. Ez a következmények egyik része, de ez persze összefügg a többivel is. Bezárul előtte az ajtó, hogy az Európai Néppárt döntéseire jelentős hatást gyakoroljon, ami viszont korlátozza a lehetőségét arra is, hogy érdemleges módon befolyásolja az uniós költségvetésről szóló tárgyalásokat. Az én megítélésem szerint éppen ez a legfőbb következménye a mostani szavazásnak. És ez nemcsak gazdasági, hanem egyben politikai következmény is, hiszen a források szűkülése korlátozhatja a politikai kapcsolatrendszerre épülő vállalkozásokat. Ez bezáródó ajtókat, záruló opciókat jelent.

– Magyarország és Lengyelország most teljesen hasonló helyzetbe került. Gondolom, ez erősíti a kettejük közötti szoros egyeztetést.

– Ezt pontosan még nem látjuk. A hivatalos lengyel reakció a szavazás után egy nagyon tömör nyilatkozat volt a külügyminisztérium honlapján, számomra érthetetlen okokból csak lengyel nyelven. Ez azt tartalmazta, hogy kiállunk Magyarország mellett, hogy minden országnak joga van önállóan döntenie saját belügyeiről, és Lengyelország szükség esetén megvétóz majd minden lehetséges szankciót Magyarország ellen. De nem volt aláíró, a nyilatkozatot senki sem vállalta arccal. Ez a lengyel nyelvű rövid szöveg valójában csak sajtóközleménynek látszott. Lengyelország tehát nem nyilvánított ki látványosan erős szolidaritást Magyarország mellett. Ennek üzenete úgy is értelmezhető, hogy Magyarország talán nem is olyan jelentős szereplője az európai politikai játéktérnek, ahogyan láttatni szerették volna. Nincs igazán nagy lobbiereje, tehát nem fűződik erős érdekünk ahhoz, hogy kiálljunk mellette. Nem lennék nagyon meglepve, ha a jövőben ezeknek a kapcsolatoknak a folyamatos hűvösödését látnánk.

– És mi van a korábbi deklarációkkal, hogy a másik elleni szankciókat mindig meg fogjuk vétózni?

– Ezek egyre kevésbé hangzanak meggyőzően. A két ország kapcsolatát lassan átszőheti a jól ismert fogolydilemma, amikor jelentős előnyökre számíthat az, aki először vall a másik ellen. Például a költségvetési tárgyalások idején vagy jutalmazó döntések esetén. Ez a helyzet egyébként akkor is a kölcsönös bizalom csökkenéséhez vezethet, ha nem is lesz semmilyen szavazás szankciók bevezetéséről.

– Egyelőre azonban szóba sem jönnek a szankciók. Hosszú tárgyalások következnek, amelyek keretében a tanács miniszteri szintű fóruma hosszas párbeszédet kezd az érintett országgal, lassan sorjáznak majd a kérdések és a válaszok. Ön szerint bárki is érdekelt-e abban, hogy még a májusi választások előtt bármi érdemleges dolog történjen?

– Nem. Nem számítok arra, hogy a választások előtt bárki is fontos lépésre szánja el magát. A szakértők spekulációi sem arról szólnak, hogy a tanács bármilyen határozott indítványt tenne a 7. cikkely ügyében. Inkább azt tartják lehetségesnek, hogy Orbán esetleg továbblép egy új képviselőcsoport létrehozása felé az Európai Parlamentben. Igaz, ennek sok értelme nem volna. Milyen üzenetet fogalmazhatna meg? Ellenem szavaztak, és én most dühömben új frakciót alapítok? Nem nagyon erős pozíció. Nyilvánvalóan sokkal gyengébb annál, mint amit a Európai Néppárt tagjaként most még a magáénak mondhat.