Orbán nemzetiszocialista emlékhelyet emeltet Budapesten

A 2014-es újévben Magyarország kormánya hivatalosan megemlékezik a magyar holokauszt 70. évfordulójáról: 1944 tavaszán a Horthy Miklós (1922-1944) kormányzó és Hitler szövetségese vezetése alatt álló magyar államhatalom több mint 400 000 magyar zsidót deportált Auschwitzba. Csaknem valamennyijüket elpusztították a gázkamrákban – írja Gregor Mayer a Der Standard hasábjain.

2014. január 9., 23:08

Szilveszterkor Orbán Viktor miniszterelnök kormányának egyik rendelete okozott meglepetést, amelynek értelmében ez év márciusáig a „német megszállás” emlékére emlékművet kell emelni a budapesti Szabadság téren. Ezen olyan emlékhelyet értenek, amely megbélyegzi Magyarország saját szövetségese által 1944. március 19-én bekövetkezett katonai megszállását.

Valós tény, hogy akkoriban a német csapatok benyomultak Magyarországra. Ez megfelelt a háború logikájának, és Berlin számára lehetővé tette, hogy a zsidók deportálásának az ügyében nyomást gyakoroljanak Horthyra.

A „megszállás” azonban ebben az összefüggésben metaforikus kifejezés, mert akkoriban nem volt magyar ellenállás, és nem volt megszállói közigazgatás sem. Horthy kormányzó, a kormány – lecserélt kormányfővel – , de még maga az országgyűlés is hivatalában maradt. A zsidók deportálását a magyar kormány és annak szervei hajtották végre, igaz, hogy egy Adolf Eichmann vezetése alatt álló SS külön csoport irányításával.

Orbán miniszterelnököt gyakran bírálják azért, hogy nem határolódik el egyértelműen a szélsőjobboldaltól. Politikájában gyakran beépít tőlük származó gondolatokat azért, hogy kiaknázhassa a jobboldali szavazói potenciált. Ezen témák közé tartozik Horthy egyre inkább erősödő rehabilitációja is, amivel a magyar zsidók holokausztjáért való felelősségét igyekeznek tagadni.

A 2012 óta hatályban levő új magyar Alaptörvénybe Orbán belefoglaltatta, hogy 1944. március 19-én a „német megszállás kezdetekor” Magyarország elvesztette a függetlenségét. Így Horthy nem lehetett felelős azért, ami azután történt.

Bírálat Horthy megítélése miatt

Jelenleg egy szovjet felszabadítási emlékmű uralja a budapesti Szabadság teret, ez éppen olyan jellegű emlékmű, mint az, amelyik a bécsi Schwarzenbergplatzon a fasizmus alóli felszabadulásra emlékeztet. Az elmúlt években ez a budapesti emlékmű többször is célpontja volt a neonácik támadásának és rongálásának.

Az Orbán-kormány szilveszteri rendeletéből semmi sem tudható meg az emlékhely pontos helyszínéről és terjedelméről. Ez a Horthy rehabilitálását szolgáló újabb intézkedés sokat árthat a hivatalos holokauszt megemlékezés hitelességének. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) mindenesetre „tragikus és fájdalmas üzenetnek” nevezte ezt a kormányhatározatot.

(Budapestről Gregor Mayer/Der Standard, 2014.01.08.)

Fordította: dr. Gonda László

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.