Orbán lebontja a demokráciát és Lengyelország hallgat!

A Helsinki Bizottság Emberi Jogok Alapítványának tagja, Bodnár Ádám az egyik lengyel rádiónak adott interjújában beszámolt a magyar események soráról, amelyek aggodalommal töltik el nemcsak az európai intézményeket és kormányokat, de az Egyesült Államokat is, és hiányérzetének adott hangot, mert – szemben az európai sajtóval – a lengyel média feltűnő hallgatásba burkolózott a magyar események kapcsán.

2012. január 3., 15:09

Bodnár Ádámnak igaza volt. Egészen tegnapig a magyar események iránt olyannyira fogékony lengyel sajtó, mind a liberális, mind a jobboldali része úgy viselkedett, mint a három majom, amelyik nem lát, nem hall és nem beszél. Most azonban mintha a lengyel média a homlokára csapott volna – az internetes és a nyomtatott sajtó ugyanúgy magához tért, mint a pl. a lengyel közszolgálati televízió, amely már este fél 8-as fő kiadásában az Operaház előtti tüntetés kapcsán nagy, összefoglaló riportban számolt be az utóbbi hetek eseményeiről.

A friss képek mellett a riportot a szilveszteri, Parlament előtti tüntetés felvételei bővítették, s az a mondat nyitotta, hogy január elsejétől Európában Magyarországon a legmagasabb az ÁFA (27%, szemben a lengyelek 23 %-ával), az emberek tízezrei mégsem ezért mentek az utcára, hanem az új alkotmány ellen tüntettek. A televíziós anyag talán legnagyobb tévedése, hogy a szocialisták szervezésének tulajdonította a demonstrációt, s megszólaltatta Gyurcsány Ferencet is, majd elmondták, hogy nemrégiben még ő ellene mentek az utcára az emberek, most pedig ő áll a barikádon.

A híradó beszámolt arról, hogy milyen törvényeket hozott a magyar parlament az óév utolsó napjaiban, s kiemelte, hogy a Fidesz kétharmadával gyakorlatilag minden korlát nélkül tud bármilyen jogszabályt meghozni. Megszólaltatta az éhségsztrájkoló újságírókat is – erről eddig a lengyel közvélemény biztosan nem tudott. Az anyag befejező részében Magyarország gazdasági helyzetét elemezték, s hangsúlyozták: a lengyel zlotyra is negatív hatással volt a forint gyengülése.

A PAP lengyel hírügynökség 100 ezres tüntetésről számolt be, jelentésében kiemelve, hogy a tömeg az „Orbán takarodj!”, a „Diktátor!” jelszavakat skandálta. Ennek oka az ellenzéki vélemények szerint, hogy a kormányzó Fidesz megszüntette a demokratikus intézményeket és bebetonozta saját hatalmát. Idézik Kónya Péternek, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetőjének a tüntetésen elmondott szavait, aki „örömmel köszöntötte a demokratikus ellenzéki pártok és a társadalmi csoportok között eddig nem létezett együttműködést”.

Az anyag szerint a jobbközép Fidesz, amelynek élén Orbán Viktor miniszterelnök áll, a 2010-ben kétharmados többséggel megszerzett parlamenti hatalmával sok olyan törvényt erőszakolt keresztül a magyar parlamenten, amelyek mind az országon belül, mind külföldön azt a vádat eredményezték, hogy aláássák a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom ellenőrzésének mechanizmusait.

A január elsejétől életbe lépett új alaptörvény új előírásokat vezet be, amelyeket a Fidesz az 1989-ben elkezdődött demokratikus folyamatok befejezéseként értékel. Ehhez képest a százezres tüntetés legfontosabb jelszava az volt: „ A Magyar Köztársaság egy napon visszatér!” Az új alaptörvény ugyanis megszüntette ezt a nevet, helyette a Magyarország lépett életbe.

A lengyel internetes sajtó nagy része által átvett anyag beszámol arról, hogy az óév utolsó napjaiban a magyar parlamentben megszavazták a jegybankról, a vallás szabadságról, a kommunista bűnökről és a parlament működéséről szóló törvényt. Ez utóbbi a Fideszt favorizálja, a Nemzeti Bankról szóló a kormány pénzpolitikára való befolyását erősíti. Korábban már jelentősen korlátozták az Alkotmánybíróság hatáskörét.

A Gazeta Wyborcza internetes oldalán kiemeli, hogy decemberben a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 18 százalékra esett, ám a megosztott ellenzék nem képes kihasználni ezt a helyzetet, s a társadalom 54 százaléka nem tudja, kit is támogasson. Az Operaház előtti demonstráció egyik transzparensét idézi a lap: „Európa! Bocsánatot kérünk Orbán miniszterelnök miatt!”

A magyar kormány a jegybankból saját gazdaságpolitikájának eszközét akarja megteremteni – ezzel a címmel jelent meg írás a jobboldali Rzeczpospolita című napilapban. Nem segített ez ügyben sem José Manuel Barroso levele, sem az Európai Központi Bank erősen kritikus véleménye, Orbán Viktor kormánya minden nehézség nélkül áterőszakolta a törvényt, amelynek segítségével könnyedén ellenőrzése alatt tarthatja a Magyar Nemzeti Bankot

A napilap szerint ez a törvény ellentétes az EU tagállamaiban kötelező rendszerrel. Orbán szerint a jegybank fékezi a gazdasági növekedést és hibás politikát folytat, amikor emeli az alapkamatot, pedig ezt az infláció csökkentése miatt teszi. A magyar gazdaság az OECD szerint 0.6 százalékkal csökkenni fog, ebben a helyzetben a kormány az IMF segítségét kérte – noha nem is olyan régen az együttműködés minden formáját elutasította. Januárban kezdődnek a tárgyalások. 15-20 milliárd eurós hitelről van szó.

- A lengyel politikusok miért nem protestálnak a magyar helyzet miatt – tette fel a kérdést a TOK FM műsorában Bodnár Ádám, a magyar Helsinki Bizottságtól. – Ha Lengyelországban történnének hasonló dolgok, elvárnánk, hogy más államok reagáljanak. Már pedig Magyarországon nagyon rossz dolgok történnek. A magyar parlament az év vége előtt megszavazott egy alkotmánymódosítást, amelynek értelmében bűnös szervezetnek tekinti a Magyar Szocialista Pártot, Korábban korlátozta a jegybank és az Alkotmánybíróság szuverenitását – jelentette ki Bodnár. Szerinte a lengyel külügyminisztériumnak meg kellene szólalnia ebben az ügyben, csakúgy, mint a franciának, vagy az amerikainak. Adam Michnik nem elég. Ő az egyetlen, aki eljön Magyarországra és hallatja a hangját.

Ennek az interjúnak a teljes szövegét ismertette a lengyel internetes sajtó.