Orbán harcias kabinetéről ír a Wall Street Journal
Régóta feszült magyar-amerikai viszonyról, korrupcióról , a demokratikus értékek megvalósulásának akadályairól cikkezett a beutazási -tilalommal kapcsolatban a nemzetközi sajtó.
Wall Street Journal szerint ismételten rávilágított a feszültségekre az amerikai kormányzat és Orbán Viktor harcias kabinete között, hogy a washingtoni külügyminisztérium korrupció miatt megtagadta a belépést több magyartól. A lap ismertette a budapesti amerikai nagykövetség közleményét, mely rámutatott, hogy senki sem áll a törvény felett, s hogy az Egyesült Államok osztja Magyarország nézetét arról, hogy semmiféle elnézés nem megengedett a vesztegetések gyakorlatával szemben.
A lap emlékeztetett arra, hogy az USA korábban bírálta a magyar politikát, miután Orbán követendő példaként említette a többi közt Törökországot és Szingapúrt. A State Department most az hangsúlyozza, hogy a magyar fél minden külső nyomástól mentesen végzi munkáját. A cikk szerint a nagykövetség ehhez hozzátette, hogy a kitiltás nem kizárólag Magyarországra vonatkozik, hanem része annak a fokozott harcnak, amit az Egyesült Államok a korrupció ellen folytat, mert az a jó kormányzás, az átláthatóság és demokratikus értékek megvalósulásának fő akadálya.
A Bloomberg arról írt, hogy fokozza a feszültséget a magyar kormánnyal, hogy az Egyesült Államok megtagadta a beutazást nem egészen 10 hivatalos magyar személytől, illetve másoktól, akiket korrupcióval gyanúsítanak. A hírügynökség kiemelte, hogy bár a budapesti amerikai ügyvivő részleteket nem árult el, de megjegyezte, hogy a cégek Magyarországon nem korrupciómentes környezetben működnek. A Bloomberg szerint a két ország között sűrűbbé váltak az összecsapások, amióta Orbán Viktor négy éve hatalomra került, és hozzálátott, hogy megszilárdítsa uralmát. Ráadásul júliusban azt közölte, hogy szakítani kíván a liberális demokráciával, illiberális államot akar építeni, modellként említve Oroszországot és Törökországot.
Az AFP és a Yahoo szerint Budapesten a lépést dorgálásnak tekintik Orbán Viktorral szemben, aki 2010-es kormányra jutása óta rendszeresen összecsap az EU-val és az USÁ-val, mert mindkettő azzal vádolja, hogy tekintélyelvű útra viszi az országot. A két hírforráshagsúlyozta, hogy a budapesti amerikai ügyvivő szerinta belépés megtagadása nem jelent szankciót.
(Forrás: Szelestey Lajos, Klubrádió)