Olaszország elsőként lépheti meg a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét

Mario Draghi miniszterelnök még az országba érkező menekülteket is beoltaná.

2021. szeptember 3., 18:07

Szerző:

Az olasz kormányfő, Mario Draghi kezdeményezte a koronavírus elleni vakcina kötelezővé tételét a lakosság, valamint az országba érkező menekültek számára is – derül ki az MTI olasz sajtóorgánumokra alapozó tudósításából. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kötelező vakcinázás bevezetéséhez arra van szükség, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) engedélyezze az oltóanyagokat.

Draghi szerint attól kezdve, hogy a vakcinákra már nem a vészhelyzeti alkalmazás vonatkozik, ugyanúgy kötelezővé lehet tenni a beadásukat, mint bármelyik más oltás esetében. Hozzátette: azonban a kötelezővé tételt az Európai Unió tagállamaival is egyeztetni kell. Olaszországban az egészségügyben és az oktatásban dolgozóknak már korábban kötelezővé tették az oltás felvételét, de most más szakmában dolgozóknak is kötelezővé tennék ezt, kezdve a közigazgatási dolgozókkal. Az Olasz Gyógyszerügynökség elnöke, Giorgio Palu úgy vélte, a védőoltás kötelezővé tétele „racionális” döntés, de politikai felelősségvállalás szükséges hozzá. Megjegyezte, hogy Olaszországban már eddig is tizenegy kötelező oltás volt. A védettségi kötelezettség megosztja a kormánypártokat, melyek között a Matteo Salvini vezette Liga a kötelező vakcinázásnál is sürgetőbbnek tartja a tesztelés ingyenessé tételét, elsősorban a tanulók számára.

Mario Draghi bejelentette, hogy az utóbbi hetekben érkezett afgán menekültek példájára minden, Olaszországba érkező bevándorlót be akarnak oltani, akár illegális migránsokról, akár menedékkérőkről van szó. Az oltást a tervek szerint a regisztrációs központokban adnák be nekik, és sajtóértesülések szerint egydózisos vakcinában részesülnének. Az oltási programot a belügyi tárca dolgozza ki. Roberto Speranza egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a harmadik dózis védőoltást elsőként a leginkább veszélyeztetett csoportok kaphatják meg szeptember végétől. A lakosság nagy része azonban csak jövő évben kap ismétlő oltást, miután a védettségi igazolvány érvényességet a jelenlegi kilenc hónapról egy évre akarják emelni. Az átoltottság az országban már meghaladta a 70 százalékot, több mint 38 millió olasz rendelkezik két adag oltással.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy idős férfi megkapja a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcináját Gulyás Gábor háziorvos nyíregyházi rendelőjében 2021. február 5-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)

 

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.