Nyugati segítséggel evakuálhatják a mariupoli civileket

A városban szinte elkerülhetetlennek tűnik a humanitárius katasztrófa, ha nem sikerül kimenteni a civileket.

2022. március 26., 12:12

Szerző:

Mariupol polgármestere elmondta, megbeszélést folytatott az ország francia nagykövetével arról, hogyan a nyugati ország is segítsen a civilek evakuálásában az ostromlott ukrán kikötővárosból, írja a BBC.

Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, hogy tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogyan lehetne segíteni a városban rekedt 100 ezer emberen. Az evakuálási tervekbe Görögország és Törökország is bekapcsolódik.

Mariupol polgármestere, Vadim Boicsenko az országos televíziónak azt is elmondta, hogy továbbra is utcai harcok zajlanak a városközpontban.

(Kiemelt kép: Mariupol március 9-én. Fotó: EyePress News via AFP)

16:38

Elizabeth Warren massachusettsi és Tina Smith minnesotai szenátor szombaton sürgette Biden elnököt, hogy jelentsen be közegészségügyi vészhelyzetet és tegyen más intézkedéseket, miután a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Roe kontra Wade ítéletet az abortusz betiltásával kapcsolatban.