Nyolc túszt elenged a Hamász Oroszország kérésére
Péntek este az eddigi legerősebb offenzívát indította el Izrael a Gázai övezetben.
A háború eddigi legintenzívebb légitámadását indította el Izrael a Gázai övezet ellen péntek éjszaka. A műveletben nagyjából 100 repülőgép vett részt, és a Hamász terrorszervezet több mint 150 földalatti létesítményére mértek csapást – írja az EuroNews.
Eközben a földön is támadásokat indított Izrael, palesztin források szerint a páncélozott járművekkel támogatott gyalogsági egységek legalább az övezet legalább három különböző pontján bukkantak fel. A híradások szerint több száz épület dőlt romba.
Szombat délelőtt az izraeli hadsereg is bemutatott egy felvételt a Gázában mozgó szárazföldi csapatairól. Az izraeli hadsereg szombaton közölte a Reuters-szel, hogy az éjszaka folyamán behatolt a Gázai övezet északi részébe, és gyalogos és páncélos alakulataival „kiterjesztette a katonai műveletet”.
A Hamász szombaton azt közölte, hogy nyolc túszul ejtett, orosz állampolgársággal is rendelkező személyt keresnek a Gázai övezetben, akiket készek szabadon engedni Oroszország kérésére – írta meg a Telex a SkyNews információi alapján. Abu Marzouk, a Hamász egyik tisztviselője a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz külügyminisztérium átadott nekik egy listát, amelyen nyolc név szerepel, akik mind kettős állampolgárok.
„Nagyon odafigyelünk erre a listára, és óvatosan fogjuk kezelni, mert Oroszországot a legközelebbi barátunknak tekintjük”
– mondta Marzouk. „Most keressük ezeket az embereket. Nem könnyű, de keressük őket. Amint megtaláljuk, szabadon fogjuk engedni őket. A jelenlegi helyzetből adódó nehézségek ellenére is” – tette hozzá.
Az éjszakai izraeli bombázások elvágták a mobiltelefon- és internetkapcsolatot a Gázai övezetban, így az emberek – beleértve a kórházakat és a mentőket – nem tudtak kapcsolatba lépni egymással és a külvilággal.
Recep Tayyip Erdoğan felszólította szombaton Izraelt, hogy állítsa le a Gázai övezet támadását: Izrael „azonnal hagyja abba ezt az őrületet!" – követelte a török elnök.
(Kiemelt kép: Gázai övezet, 2023. 10. 28-án, MOHAMMED ABED / AFP)