Nyert a Roma help roma

Ausztriában az év végi karitatív programokat több fizető néző látogatja, mint ahányat igazából érdekel. Sokan vásárolnak felesleges holmit, fogyasztanak nem feltétlenül ízlésük szerinti ételt, italt, mert a bevétel jótékonysági célokra megy. Az alkalmi előadó vagy árus lelkesedésből teszi, amit tesz, s fáradozásainak honorálására nem tart igényt, mint ahogy sok hivatásos művész is lemond a gázsijáról, ha tudja, hogy ezzel segít.

A jótékonyság kétségkívül az advent négy hetében éri el tetőfokát, de Ausztria egyébként is a szenvedélyes adakozók országa, és ezen a gazdasági válság sem sokat változtat. Az egy-egy bel- vagy külhoni katasztrófa nyomán megnyílt folyószámla most sem marad üresen.

A minap érkezett meg minden bécsi háztartásba az a műanyagból készült „csodazacskó”, amelyben a régi – akár használhatatlan – mobiltelefonokat lehet egyszerűen a postaládákba bedobni. A készülékeket értékesítik, és minden eladott darab után három euró jut jótékonyságra.

Az akciót a legismertebb, legszerteágazóbb és ötleteivel is kiemelkedő szervezet, az ausztriai Caritas találta ki, s bár tavaly ez a „mindössze” 300 ezer eurós bevétel elenyésző része volt az egész évben kezelt csaknem 40 milliós összegnek, olyanokat is bevon a jótékonykodásba, akiktől pénzátutalás aligha várható. Ám az osztrákok is szívesen cserélik újra mobiltelefonjukat, a régi pedig attól kezdve úgyis csak útban van.

A Caritast 1921-ben alapította a bécsi érsekség az első világháborúban elnyomorodott családok megsegítésére. Ám az már a történelem szégyene, hogy csaknem kilencven év után még mindig van egy olyan réteg, amelyik rászorul mások segyítségére. Az osztrákok jó szervezőkészségének köszönhetően már a harmincas évek gazdasági válsága idején is kiterjedt hálózat segítette a rászorulókat.

Bajban a szomszéd

A második világháború idején kényszerszünet következett: a hitleri birodalom tiltotta az ilyen támogatást, a Caritast pedig betiltották. Az 1949-es újjászervezés után alakultak ki a ma is létező szolgálatok. 1956-ban fontos szerepet játszott a szervezet a magyar menekültek életében, az egykori disszidensek máig hálával emlékeznek rá, s köztük sokan később tolmácsként, aktivistaként maguk is elszegődtek segíteni a segítőket. A világ azóta kitágult, s a Caritas már rég külföldre is juttatja az ausztriai adományokat. Felejthetetlen volt a „Bajban a szomszéd” néven meghirdetett, a balkáni háború idején szervezett kampányuk.

Mára több mint tízezer munkatársat, illetve további két és félszer annyi önkéntest foglalkoztatnak, és felsorolni sem lehet, hány intézményt tartanak fenn – hajléktalanotthonaik és menekülttáboraik mellett –, s osztanak ételt, adnak házi ápolást, és ha kell, konkrét anyagi segítséget is. Tavaly több mint 37 millió euró folyt be a lakosságtól. A könyvelésükbe bárki betekinthet, abban hiba nincs.

Ezernyi formája van az adománygyűjtésnek: saját használtcikkáruháza, a Carla, Bécs nem túl kieső részén, egy régi nagy raktárhelyiségben kínálja megfizethető áron a begyűjtött holmikat és az örökös nélküli hagyatékokból idekerült, néha kifejezetten értékes régiségeket. Ez többszörös támogatás: sok kispénzű család itt szerzi be nemcsak a ruházatot, hanem háztartása felszereléseit is.

Jóleső a tudat, hogy a vételár humanitárius projektek finanszírozását szolgálja. Mert senki ne higgye, hogy itt csak „vacakot” árusítanak: régi szép bútordarabokhoz, szőnyegekhez, porcelánhoz is hozzá lehet jutni, ha nem is túl olcsón, de megfizethetőbb áron, mint amennyit ugyanezért egy régiségkereskedő elkérne. Új holmi is akad hébe-hóba: csődbe ment boltok, korszerűbb termékre áttérők nekik adományozzák mindazt, amit már nem tudnak értékesíteni.

Erre a megfontolásra élelmiszerhálózat is alapoz. Az elv pofonegyszerű: az eladhatatlan, de még fogyasztható, mindössze szépséghibás vagy nagyon rövid lejárattal elavuló termékeket kidobás, megsemmisítés helyett a rászorulókhoz juttatják el. Az ötletre szervezet is alakult, elsőként Grazban, egy mindenre elszánt lelkész, Wolfgang Pucher irányításával, s ma már országszerte 26 ilyen szociális piacnak nevezett bolt működik. (Bécsben például a minap nyílt meg a második.)

A logisztikát a szociális piacokat átfogó ernyőszervezet, a Vinzenzgemeinschaft és a Sozialmarkt egyesület biztosítja, átvállalva a szállítás és szervezés gondjait. A kenyeret ingyen adják. „A Bécsben naponta kidobott kenyér fedezné Graz teljes szükségletét” – mondja Wolfgang Pucher. Az egyéb kínálat pedig más hálózatok még éppen le nem járt szavatosságú vagy sérült csomagolású, netán a vásárlók tetszését el nem nyert árucikkekből áll össze.

Visszaéléstől, az olcsón vett termékek további forgalomba hozatalától nem kell tartani: itt csak az vásárolhat, akinek a havi jövedelme nem éri el a 800 eurót – párok esetében a határ 1150 –, s garantáltan csak saját fogyasztásra. A jövedelmet igazoló kimutatás alapján igazolvány jár, a szociális segélyben részesülők számára automatikusan. S hogy mindenkinek jusson, a jogosultak is csak hetenként kétszer, és meghatározott összegig vásárolhatnak, hiszen itt 35-40 euróba kerül az, amiért egy hagyományos boltban 120-140 eurót is fizetne a vevő. Alapvető élelmiszerekből, tisztálkodási szerekből az engedélyezett keret fedezi a családok szükségletét.

A tapasztalatok jók: az ipar és a kereskedelem készségesen adja át a felesleget. S aki azt hiszi, hogy a gazdag Ausztriában nincs szegény ember, az nézzen egyszer körül egy ilyen boltban: mozdulni alig lehet, s néha még sor is áll.

A jótékonyság magasabb foka a kultúrának, tudománynak juttatott támogatás. Mozgatója az adakozó egyén vagy cég jó hírnevének erősítése. A mai ínséges időkben persze éppen ezek, az állam által csak minimálisan támogatott, ám gazdaságosan aligha működtethető területek keresik egyre kétségbeesettebben a szponzorokat.

Roma help roma

Az idén e tekintetben majdnem katasztrófa történt: a korrupcióellenes törvény szigora azokra a cégekre is lesújtott, amelyek saját ügyfélkörüket színházi előadásokra szóló jeggyel jutalmazták. Az ilyen ajándék elfogadása megengedhetetlen – mondták a törvényhozók, ám amikor kiderült, hogy a rendelkezés olyan neves fesztiválok alól húzná ki a pénzügyi alap egy részét, mint a salzburgi, mégis sikerült valamilyen kompromisszumot találni.

A jótékonyság és adakozás újabb módozatain töprengők legutóbb azt találták ki, hogy a segítőket segítik, vagy legalábbis jutalmazzák. A bécsi Unruhe Magánalapítvány SozialMarie nevű pályázata azokra az intézményekre összpontosít, amelyek újító jellegű szociális projektet valósítanak meg, vagyis itt nem annyira anyagi támogatásról, inkább a jövőbe mutató, az érintettek szociális helyzetén javító vállalkozásról van szó. Hogy aki ma segélyre szorul, az holnap esetleg képes legyen segíteni önmagán és társain. Külföldi pályázókat is fogadnak, s tavaly a magyar Ec-Pec Alapítványnak sikerült dobogós helyezést elérnie.

A bírálók a „Roma help roma” címmel benyújtott magyar pályázatot találták érdemesnek a díjazásra. Ennek keretében alacsony iskolai végzettségű roma fiatalok szakirányú képzést szerezve, pedagógiai asszisztensként kistelepülésük iskolájában segítenek a hátrányos helyzetű roma iskolásoknak mindenben, ami az életükben nehézséget okoz.

A csakis szociális projektre felhasználható pénzjutalom átadása jó alkalom arra, hogy társadalmi és szakmai vita induljon a szociális újításokat illetően. Az osztrák alapítvány vezetőinek meggyőződésük, hogy az összeg (az első díj 40 ezer euró körül van) ilyen felhasználása eredményesebb, mint ha segélyként szétosztanák.