Nő a feszültség Tajvanon is

Behívták a tartalékosokat.

2022. március 14., 19:59

Szerző:

A tajvani hadsereg tartalékosainak százai vettek részt hétfőn kiképzésen, miután a sziget elnöke „egységre” szólított fel a Tajvanon felmerült aggodalmak miatt, amelyek szerint az Ukrajna elleni orosz támadás után Peking erővel venné vissza az ellenőrzést a sziget felett.

Tavaly a Peking és Tajpej közötti növekvő feszültségek miatt fokozták a tartalékosok kiképzését.

Hétfőn mintegy négyszáz tartalékos vett részt lőgyakorlaton. A március elején kezdődött kiképzésen a fővároshoz, Tajpejhez közeli egyik tengerparti szakasz védelmét gyakorolják.

Szombaton Caj Jing-ven elnök a tartalékosoknak mondott beszédében hangsúlyozta: a szigetnek egységesnek kell lennie, hogy garantálni tudja a saját védelmét.

„Az ukrajnai helyzet ismét bebizonyította, hogy a nemzetközi szolidaritáson és segítségen kívül a nép egységétől függ egy ország védelme”

– mondta a gyakorlóruhát és golyóálló mellényt viselő Caj asszony.

Hétfőn a tajvani nemzetvédelmi minisztérium szerint tizenhárom kínai katonai gép – közöttük tizenkét vadászgép – sértette meg a tajvani légvédelmi övezetet, s a hónap eleje óta ez volt a legmagasabb szám. Hszi Csin-ping kínai elnök a Tajvant szuverén államnak, nem az „egy Kína részének” tekintő Caj Jing-ven 2016-ban történt megválasztása óta határozottabb álláspontot foglal el Tajpejjel szemben. Tavaly a kínai hadsereg repülőgépei rekordszámú esetben sértették meg Tajvan légterét.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/EPA / Tajvani Nemzeti Védelmi Minisztérium)