Német miniszter: erősödik az Iszlám Állam támadásának veszélye

Nagy a kockázata annak, hogy merényletet hajt végre az Iszlám Állam terrorszervezet. 

2021. augusztus 26., 15:45

Szerző:

Egyre nagyobb a kockázata annak, hogy merényletet hajt végre az Iszlám Állam terrorszervezet a kabuli nemzetközi repülőtérnél – jelentette ki a német védelmi miniszter csütörtökön Berlinben, írja az MTI. Annegret Kramp-Karrenbauer a német hadsereg (Bundeswehr) kabuli kimenekítő műveletéről tartott napi tájékoztatóján kiemelte, hogy a terrortámadás kockázatának növekedése miatt elkezdődött a küldetés „legveszélyesebb, leghektikusabb és legérzékenyebb szakasza”.

Mint mondta, „nagyon konkrét értesülések vannak lehetséges veszélyhelyzetekről, és ezeket nagyon komolyan kell venni.” Ezért előfordulhat, hogy hamarosan nem lehet majd folytatni a küldetést – tette hozzá, aláhúzva, hogy nemcsak a kimenekítendő emberek, hanem a német katonák épsége is veszélyben van. Azzal kapcsolatban, hogy több német hírportál egybehangzó értesülése szerint már csütörtökön lezárják a műveletet, a miniszter elmondta: minden erővel az emberek kimenekítésén dolgoznak, de figyelembe kell venni a terrorveszélyt.

Az is fontos tényező, hogy a Bundeswehr katonái nem egyedül, hanem nemzetközi partnerekkel dolgoznak a kabuli repülőtéren, és a fenyegetés minden nemzetet egyformán érint. Így arra törekednek, hogy megszakítás nélkül elkezdődhessék a „második szakasz”, amelyben nem katonai mentőművelettel, hanem diplomáciai eszközökkel teszik lehetővé Afganisztán elhagyását a távozni akaróknak – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.

Sajtóértesülések szerint a védelmi minisztériumban és a Bundeswehrnél arra készülnek, hogy a légierő (Luftwaffe) szállítógépei csütörtökön vesznek fel a fedélzetükre utoljára civileket. Pénteken távoznak a műveletet biztosító katonák is, a gyorsreagálású hadtest (DSK) ejtőernyős vadászai és a különleges bevetési egység (Kommando Spezialkräfte – KSK) alakulatai. A védelmi minisztérium legutóbbi összesítése szerint 34 járattal 5100 embert juttattak ki Kabulból.

A német kormány augusztus közepén indított katonai műveletet tízezer ember, a Kabulban rekedt németek, valamint a Bundeswehr, a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán munkatársai és családjaik evakuálására. A Luftwaffe gépei az üzbegisztáni fővárosba, Taskentbe menekítik őket. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba. Ez a Bundeswehr történetének legnagyobb evakuálási művelete.

(Kiemelt kép: Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági és Segélynyújtási Erő, az ISAF magyar békefenntartóinak páncélozott harcjárműve (j) és az ISAF egyik német katonája őrködik az észak-afganisztáni Baglan tartományban 2012. január 28-án. Fotó: Nakib Ahmed / MTI/EPA)