Négy lengyelországi önkormányzat módosított a homofób családjogi határozatain

A lengyel sajtó szerint egy ötödik régió is tervezi a határozat megváltoztatását.

2021. szeptember 28., 16:20

Szerző:

Négy lengyelországi vajdaság közgyűlése módosította a családok védelmében hozott határozatokat, amelyeket azért bírált az Európai Bizottság, mert ellenezték az LMBT-mozgalom ideológiájának hirdetését – írta az MTI a lengyel sajtó alapján.

A Kislengyelországi, a Kárpátaljai és a Lublini vajdaság kisszejmje (sejmik) hétfőn szavazott a határozatokról, a Swietokrzyskie vajdaság pedig a múlt héten változtatott a dokumentumon. Hasonló lépésre készül az ötödik régió, a Lódzi vajdaság önkormányzata is. A kisszejmek visszavonták a 2019-es határozatokat, amelyek elhatárolódtak az LMBT-ideológiától, és elfogadtak helyettük más, szintén a családvédelem fontosságát hangsúlyozó, a kereszténységre és a hagyományos lengyel toleranciára hivatkozó dokumentumokat.

Az Európai Bizottság az említett öt lengyelországi régiót a családvédelmi határozatokban foglalt "hiányosságok" helyesbítésére szólította fel. A brüsszeli testület egyúttal felfüggesztette a járványügyi válság hatásainak ellensúlyozását célzó intézkedéscsomagról folyó egyeztetéseket ezekkel a vajdaságokkal. A kisszejmekhez fordult ez ügyben a minap az uniós alapokért és a regionális politikáért felelős lengyel miniszterhelyettes, Waldemar Buda is, az elfogadott dokumentumok felülvizsgálatát, a kirekesztőnek értelmezhető elemek kiküszöbölését kérte.

Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter a múlt héten arra szólította a kisszejmek képviselőit, hogy ne módosítsanak határozataikon, mert szerinte ha ezt megteszik,

az Európai Bizottság "gazdasági terrorizmusának" vetik alá magukat, és Brüsszel részéről ezt követően "további törvénytelen lépések várhatók".

A tizenhat lengyel vajdaság közül az említett öt, valamint több lengyel település önkormányzata is a 2019-ben kiadott családvédelmi határozatokban arra reagált, hogy az ellenzéki Polgári Platform elnökhelyettese, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester úgynevezett LMBT-chartát írt alá, amelyben a többi között a szexuális felvilágosítás sokak által radikálisnak minősített formáinak bevezetését ígérte. Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap és egyes külföldi lapok ezt követően arról írtak, hogy több lengyel településen "LMBT-mentes zónákat" jelöltek ki.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő a múlt héten hazugnak nevezte a nyugati médiában ismételgetett kifejezést, aláhúzva: Lengyelországban semmilyen LMBT-mentes övezet soha sem létezett.

(Kiemelt képünk illusztráció. Zbigniew Ziobro in Warsaw, Poland on 30 January 2019 (Photo by Mateusz Wlodarczyk/NurPhoto)
Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / NurPhoto via AFP)