Moszkvában nem hallottak arról, hogy Orbán közvetítene a Trump-Putyin csúcs ügyében
Nem hallottak arról, hogy Orbán Viktornak szerepe lenne Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozójának létrehozásában – közölte pénteken mértékadó orosz forrás a 168óra.hu kérdésére. A csúcstalálkozót egyébként az orosz álláspont szerint megfelelő előkészítés után akár már nyáron is megrendezhetik.
A kép Orbán Viktor 2016-os moszkvai látogatásán készült
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A kérdésre, milyen Putyin elnök és Orbán Viktor viszonya, a forrás rámutatott: a két ország közötti kapcsolatok dinamikusan fejlődnek, bár Magyarország helyzetét mindenesetre jelentősen befolyásolja tagsága a NATO-ban, és az EU-ban. Miután a két vezető politikus évente találkozik, ez arra utal, hogy nincsenek különösebb problémák, bár az áruforgalom – „objektív és szubjektív okok miatt”, azaz az orosz embargó következtében – nem alakul úgy, ahogy ez kívánatos lenne.
Azzal kapcsolatban, mikor tehet eleget a magyar kormányfő az orosz elnök legutóbbi meghívásának, a jól tájékozott illetékes emlékeztetett: az elmúlt három találkozó mindig februárban volt, így elképzelhető 2018 februárja – ám az időpontot befolyásolhatja,hogy jövőre mindkét országban (Oroszországban márciusban) választások lesznek.
Azzal kapcsolatban, érkezhettek-e orosz állampolgárok letelepedési kötvényt vásárolva Magyarországra, a forrás, aki nevének mellőzését kérte, kijelentette: az orosz hatóságoknak nincs módjuk tudomást szerezni ilyen esetekről (ha egyáltalán vannak), hiszen nem ellenőrzik állampolgáraik utazásait, magánjellegű üzleti ügyeit.