Mint sárgaláz a lepratelepre: az erdőtűz mellé megérkezett az özönvíz

Özönvízszerű esőzések okoztak áradásokat Kanada délkeleti részén, miközben az ország kiterjedt térségeiben továbbra is erdőtüzek pusztítanak.

2023. július 23., 16:25

Szerző:

„Háromhavi csapadékot kaptunk kevesebb mint 24 óra alatt. Az eső gyorsan és erősen jött” – hangsúlyozta Tim Houston, az érintett Új-Skócia kanadai tartomány miniszterelnöke a péntek óta tartó záporokra utalva. "Változóban a klímánk, ez nyilvánvaló körülöttünk" - tette hozzá. Májusban és júniusban Új-Skóciában is heves erdőtüzek lángoltak.

A helyi sajtó a rendőrségre hivatkozva helyi idő szerint szombaton négy eltűntről számolt be, akik közül ketten gyerekek. 

Úgy tudni, a két eltűntként nyilvántartott gyerek egy autóban ült, amelyet magával ragadott az ár. Három másik utas még ki tudott szabadulni a járműből. A két másik eltűnt esetében egy férfiról és egy fiatalról van szó, az ő autójukat is víztömegek ragadták el. 

Helyi sajtójelentések szerint házakban, utakban és hidakban is károk keletkeztek. Egy időre 70 ezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül a régióban, és százakat szólítottak fel, hogy menjenek biztonságos helyre. 

Szombaton egész Új-Skócia területére vészhelyzetet hirdettek. 

Mindemellett az észak-amerikai ország más területein továbbra is erdőségek lángolnak a rendkívüli hőség és szárazság közepette. A hatóságok szerint eddig több mint 100 ezer négyzetkilométer erdőség vált a lángok martalékává.

(Kiemelt képünk illusztráció: Árvíz Abbotsfordban (Kanada, Brit Kolumbia állam) 2021. november 16-án. Fotó: David Pemble / AFP)