Ebbe ne vágjon bele félmeztelenül – ajánlják a hegyimentők

Sók túrázó játszik az életével. Volt, aki hóviharban rekedt a Kis Retyezáton.

2021. november 30., 14:03

Szerző:

A román nemzeti ünnep, a Szent András nap és a hétvége összeolvadásából létrejött ötnapos minivakáció egyik következménye, hogy a Kárpátokban jelentősen megnőtt a túrázók és bóklászók száma, akiknek jó része persze nem megfelelő felszereléssel vagy helyismerettel vág neki a hegyeknek – írja a Főtér

A hegyimentőkhöz naponta több sürgősségi riasztás fut be bajba jutott, eltévedt emberektől. Ezért a szolgálat arra figyelmeztet mindenkit, aki hegyet mászni, túrázni megy, hogy semmiképpen sem a Google Maps, a Waze vagy hasonló útvonaltervezőket használják a hegyen való tájékozódásra, és az autók GPS-készülékeire se hagyatkozzanak. Ehelyett használják az útvonalakat szegélyező turistajelzéseket és egyéb tájékoztató táblákat, és használjanak hegyi túrázásra szakosodott applikációk, mint amilyen a romániai terepre kifejlesztett Munții noștri (Hegyeink).

Az elmúlt napokban öt megyében kellett embereket segíteni, hétfőn pedig szerencsésen lehoztak a hegyről négy túrázót, akik még vasárnap tévedtek el a Kis Retyezáton, Hunyad megyében. A két férfi és két nő a hóviharban letért az útvonalról, és rájuk esteledett. Az éjszakát egy esztenán töltötték kétezer méteren.

A nap faszagyerekei kétségtelenül azok az aradi srácok, akik havazást és hideget megvető bátorsággal, meztelen felsőtesttel indultak a Nagy-Páringra, 2500 méter magasba, miután a hegy lábánál érdeklődtek az útvonalról. A hegyimentők figyelmeztették őket, hogy a felszerelésük nem megfelelő a téli hegymászáshoz, de megállítani nem állt jogukban őket.

(Kiemelt képünk: Félmeztelen túrázók indulnak a Nagy Páringra. Fotó: Salvamont Romania)

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.