Mérges gőzök Európa laboratóriumából
Az egyetlen meglepetés, hogy nincs meglepetés. A közvélemény-kutatások adatai szerint két évvel ezelőtt Orbán Viktor még a mélyponton volt. Akkoriban semmiképpen nem volt lefutott, hogy a következő parlamenti választáson megismételheti 2010-es diadalmas választási győzelmét. Komoly győzelmi esélyt jósoltak a pártonkívüli Bajnai Gordon exminiszterelnök vezette egyesült balközép ellenzéknek – írja Josef Kirchengast a Der Standard kommentároldalán.
Másként történt. A szocialisták, akik Bajnaival szemben húzóemberként áterőltették Mesterházy Attilát, a karizmával nem rendelkező pártelnököt, időközben hatékony választási segítséget nyújtottak Orbánnak. Bajnai a választás éjszakáján, bár maga a legkevésbé volt felelős, megkísérelte megmagyarázni az ellenzék vereségét. Szintén a baloldal számlájára írható, hogy az ellenzéki táboron belül a szavazatok több mint 20 százalékának a megszerzésével a szélsőjobboldali Jobbik lett a legerősebb, szövetségesek nélküli ellenzéki párt. A baloldal semmiféle programadó következtetést nem vont le a 2010-es súlyos vereségéből, és ezért ő is felelős az ország további megosztottságáért.
A Jobbik sikere azonban azt is mutatja, hogy mennyire veszélyes Orbán ideológiailag kétértelmű politikája, amellyel a jobbszélt kiszolgálja. Ezzel igazából csak körüludvarolta a szélsőjobboldalt, akik rendkívül ügyesen reagáltak erre, és a választási kampányban tartózkodtak a rasszista és antiszemita megnyilvánulásoktól. Ami okot ad a legnagyobb aggodalomra, az a Jobbik népszerűsége a jól képzett városi emberek körében. Itt egy demokráciai-politikai bomba ketyeg.
Reménysugarat jelent, hogy a zöldeknek (Lehet Más a Politika) minden akadály ellenére sikerült bejutniuk a parlamentbe. Ebből és a nem választók számának növekedéséből arra a következtetésre lehet jutni, hogy az ellenzéknek szorosabb közös fellépés esetén sokkal jobb lehetősége lehetett volna.
A helyzetüket azonban nem csupán maguknak köszönhetik. Ebben az esetben egy rendkívüli politikussal állunk szemben, aki nagyon ritka kombinációban egyesíti magában a karizmát, a gátlástalanságot, a megalkuvást és a hatalomtechnikai virtuozitást. Egy, a budapesti kormányhoz közel álló politológus a demokrácia európai laboratóriumának nevezte Magyarországot. Ebben a laborban Orbán az alkimista. A céljait már 2010 előtt sem titkolta senki előtt: a hatalom megtartásának hosszú távú bebiztosítása a hatalmi szervek szétválasztásának felszámolásával.
Saját nézeteiből kiindulva a választási eredmények őt igazolták: a listára leadott szavazatoknál keletkezett kilencszázalékos veszteség ellenére a tökéletesen „megreformált” választási törvény megmentette őt – legalábbis a még nem végleges eredmények ezt mutatják –, ha szűken is, de megvan a kétharmados többség a parlamentben. A mandátumok kétharmada a szavazatok alig egyharmadával – ez maga a torzított demokrácia.
A demonstratívan kimutatott győzelme ellenére Orbán akár figyelmeztetésként is értékelhetné a választási eredményeket. Arra a következtetésre is juthatna, hogy a demokráciát végső soron nem lehet büntetlenül manipulálni, és végre itt van az ideje a magyarok egyesítésének. Ezzel ő is határokon túlmutató jelet adhatna, hasonlóan az egykoron ultranacionalista szerb Aleksandar Vučić proeurópai fordulatához. Természetesen ez azt jelentené, hogy Orbán, az egykor támadóan fellépő politikus önmagát is le tudná győzni. És ez lenne az igazi meglepetés.
(Josef Kirchengast, Der Standard, 2014. IV. 08.)
Fordította: dr. Gonda László
