„Ments meg, Uram, a barátaimtól, ellenségeimmel majd elbánok magam is.”

Mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője fogalmaz: „Megszűnik a korábbi duális politikai értéktér, amelyben a választók hol a baloldal, hol a jobboldal által kínált lehetőségek közül választanak.” A megszorítások megszorításából szabaduló nép végre fellélegezhet. Nem lesz szükség többé áldozathozatalra, helyreáll a rend.

Az új „műsorhoz” azonban új (?) emberek kellenek! A „lebegtetett” leendő kormányzati névsorok nem különösebben meglepőek. Még akkor sem, ha a tárcavárományosok némelyike – gyaníthatóan – csupán az „elterelő hadművelet” szereplője. Például: több mint gyanút keltő Kósa Lajos (esetleges) mellőzése. A sikeres debreceni polgármester kormányzati szerepvállalását maga is idő előtti kérdésnek mondja egyik nyilatkozatában. Ugyanakkor – habitusával összhangban – határozott elképzelése van egy alkotmánymódosításból következő államfői és miniszterelnöki hatáskör újragondolásáról... Ezért is érthetetlen az országos (!) ismertségben és népszerűségben legfőbb közjogi méltóságokat „előző” politikus nevének hiánya az árnyékkabinetben. Csak nem az a baj vele, hogy saját pártelnökét is „veri”?

Kósa Lajos ugyanis megmutatta: „ellenszélben” is lehet építkezni! (A szó valódi és átvitt értelmében.) Kifogástalan hatalomtechnikájába még Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai városházi fogadása is „belefért”. Megtehette nyugodtan: a szabadság őrvárosában valóban „egy a tábor, egy a zászló”. A karizmatikus városvezető elszántságát látva a helyi szocialisták évek óta önkéntes száműzetésbe vonultak.

A Kósa vezette „legélhetőbb” magyarországi város – a remek marketingnek köszönhetően – kitörölhetetlenül feliratkozott Európa térképére. Debrecent elkerülték a tisztátalan ügyek, még csak szóbeszéd szintjén sem voltak ilyenek, a sajtónyilvánosságot nem is említve. Az önkormányzati médiabirodalom is jól működik.

Mindezek után felfoghatatlan Debrecen „erős emberének” háttérben tartása. Az ország második legnagyobb városának adósságállományát konszolidálni képes polgármestert nem bevonni a kormányzati munkába, enyhén szólva különös személyzeti elvekre vall. (Kósa nagy gyakorlatot szerzett a gazdasági „egyensúlyozásban”, az intézményi átszervezésekben és a pénzügyi racionalizálásban.)

Csak gyanítható: Orbán sok mindenre emlékezik. Arra is, midőn három éve nem éppen hízelgő módon csak „táltosnak” titulálta őt Kósa, éppen a 168 Órában, s nem mint első számú kormányzati tisztségviselésre alkalmas személyt emlegette. Igaz, a Fidesz akkor egy túldimenzionált retorika miatti, magának köszönhető választási vereség után volt. Tudvalevő: Orbán Viktor nem kedveli, ha helyette döntenek. Szereti „egy kézben” tartani az ügyeket. Amolyan irányító középpályásként szervezni az egészpályás letámadást. Mégis, már csak a stílszerűség okán is, Minarik Ede óta tudjuk: kell egy csapat!

Az Orbán–Kósa-kapcsolat dimenzióit csak találgatni lehet. „Ments meg, Uram, a barátaimtól, ellenségeimmel majd elbánok magam is.”
Ki tudja?

Nagy Zoltán
médiakutató
Debrecen