Menekültek nélküli indulatok – A Balkán magától is feszült

„A gyermeki mosoly és a kis szírek ölelése rabul ejtette a szívemet. Annyira összenőttünk, hogy amikor elmentek, majdnem belehaltam.” A szerbiai részen lévő Kelebia őslakosának, Selken Editnek a „vallomása” azért került a szabadkai helyi lapok címoldalára, mert a minap meghívó érkezett a címére – Stuttgartból. A feladó Szelam Ahmad és héttagú családja, akik ősszel hetekig az önfeláldozó vajdasági magyar asszonynál vészelték át a legnehezebb időket. Az aleppói család egy éven át vándorolt Szíriából a magyar határ közvetlen közelében levő kelebiai erdőig, időnként csónakokkal, máskor vonattal, de leginkább gyalog.

„A tavalyi év úgy telt el, hogy végignéztük ezeknek az embereknek a szerencsétlenségét. A magyar határ melletti összetákolt tábor tele volt menekülttel, pénz, meleg holmi, okmányok és élelem nélkül hónapokig várakoztak, hogy beléphessenek Magyarországra. Mivel a közelben laktunk – Edit férje időközben meghalt –, gyakran jöttek vízért, és mi kávéval, üdítővel, néha élelemmel is megkínáltuk őket. Így kezdődött. Szelam egy nap arra kért engedélyt, hogy megmosakodhasson a kútnál. Másnap elhozta az egész családját. Nem tudom, mi ütött belém, de végigcsókoltam őket.”

Az egyébként jómódú szíriai családnak, amelyben a családfő bátyja sebész Londonban, két öccse pedig Németországban orvos, szerencséje volt. A Selken család viszonyulása a menekültekhez egyáltalán nem általános Észak-Bácskában és különösen nem az ott élő magyarok között. A vajdasági online médiában megjelenő, a „migránsok garázdálkodásairól” szóló, legtöbbször ellenőrizetlen hírekre gyűlölettel átitatott kommentárok jelennek meg. A „férgek” az egyik leggyakrabban használt kifejezés, amellyel a menekülteket illetik.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A vajdasági magyarok többségét kétféle médiahatás éri. Elsősorban az anyaországi, főleg a magyar állami televí­­ziós csatornák hírműsorai és az ezekkel teljesen egy hullámhosszon „tudósító” vajdasági magyar hírközlő szervek, amelyek többsége, mondani sem kell, a Fidesz partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség szoros ellenőrzése alatt áll. Másodszor, és ez a sokkal kisebb hatás, a szerbiai média, amely sokkal visszafogottabban foglalkozik a menekültválsággal. A bulvársajtó itt is nagyon harsány, csak más célpontjai vannak. Például az albánok, akiknek a rémtettei – feltételezhetik a szerkesztők – jobban lázba hozzák a szerb közvéleményt.

A szerbiai média azért is bánik óvatosabban a menekültek problémájával, mert maga a Vučić-kormány is így tesz. Nem véletlenül. A balkáni útvonalon immár nem százezrek igyekeznek Nyugat-Európa felé, hanem csak több ezren, nemcsak az eddig tartó zord tél, hanem valószínűleg az EU–török-paktum ­miatt is. Mindenesetre ezen az útvonalon még mindig Szerbia viseli a legnagyobb terhet, hiszen hat-hétezer menekült továbbra is itt tartózkodik, főleg Belgrádban, Szabadkán és útközben. A téli hónapok folyamán elképesztő képsorok jelentek meg a világsajtóban a lepusztult gyártelepeken, vásárcsarnokokban túlélni igyekvő emberekről. És azt sem lehet mondani, hogy a szerb kormány ne igyekezne. Épült néhány befogadó központ, például Szabadkán is, ahol vállalható körülményeket biztosítanak a migránsoknak.

Belgrád álláspontja ebben az ügyben igen egyszerű: tisztességesen bánunk a menekültekkel, és elvárjuk, hogy ezt az EU honorálja. Anyagilag és politikailag is, mármint az uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsításával. Úgy tűnik, lassan Brüsszel is felfogja ezt, hiszen a minapi csúcsértekezleten külön témaként foglalkoztak a Nyugat-Balkánnal, s utaltak is gyorssegélyt Macedóniának és Szerbiának.
A szerb kormány toleráns magatartása mögött azonban van egy másik politikai megfontolás is, a „jó fiú” lehetséges szerepe a rosszak között. Hiszen ott van például Magyarország a többszörösen megerősített kerítésével, a visszatoloncolásaival, azzal, hogy enyhén szólva sem bánnak kesztyűs kézzel a migránsokkal. A kormánypárti szerbiai sajtóban persze nem jelenik meg bírálat Budapesttel szemben. A kitűnő bilaterális kapcsolatok felülírnak mindent.

De nemcsak az északi szomszéddal szemben határozza meg magát Belg­­rád, hanem a horvátokkal szemben is, hiszen Zágráb egyebet sem tesz, mint visszatoloncolja azt a ritka menekültet, aki Horvátországon keresztül szeretne eljutni legalább Ausztriáig. A macedónok sem különbek, sőt a menekültválság tavalyi csúcsán rendszeresek voltak a rendőri túlkapások, kegyetlenkedések. Szkopje sem engedi be a migránsokat Görögországból, vagy ha azoknak ez mégis sikerül, akkor továbbengedi őket Szerbiába.

A Nyugat-Balkán sorsa azonban a jelen pillanatban nem a menekültválságon múlik és a lőporos hordót sem ők fogják felrobbantani. A macedónok nem nagyon foglalkozhatnak a menekültekkel, hiszen önmagától forrong a ketté vagy inkább hárommá szakadt kis ország. A több mint tíz éve kormányzó jobboldal a legtöbb mandátumot szerezte a decemberi választásokon, de kormányt nem tudott alakítani, mert a többséget biztosító három albán párt (az ország egyharmada albán nemzetiségű) az ellenzéki szociáldemokratákkal állt össze. A kényelmes többséget felmutató koalíciónak azonban nem adott kormányalakítási megbízatást a jobboldal által felügyelt államfő, sőt a macedón békemenet kivonult az utcákra, és hazaárulással vádolta a szocdemeket.

A pattanásig feszült helyzetben a hét végén Zoran Zaev, a szociáldemokraták vezetője, miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy márpedig ők az albánokkal együtt kormányozni fognak. Ha kell, a jobboldal nélkül működik majd a parlament. Ezt a macedónok már megszokták, mert évekig a baloldal bojkottálta az országgyűlést. A korrupciós ügyekbe ugyancsak belegabalyodott jobboldali pártelit már a fizikai szabadságáért küzd, s ilyen helyzetben bármely pillanatban képes feláldozni a főváros főterén mellette tüntetőket. Súlyos idők is várhatnak Macedóniára.

Nincs sokkal jobb helyzetben Koszovó sem, amelyet a macedón válságba való beavatkozással vádol nemcsak Szkopje, hanem Belgrád, sőt Moszkva is. A Koszovó elleni belgrádi propaganda csak most csúcsosodik, miután április elején elnökválasztások lesznek Szerbiában. Az albánellenesség a legbiztosabb ütőkártya. Az albánok elleni uszítás hosszú évek óta sokkal hatásosabb, mint a menekültellenesség.

És akkor még nem beszéltünk Montenegróról, amelynek az egykori mindenható miniszterelnöke, Milo Đukanović elleni sikertelen puccskísérletben érintett volt Belgrád és Moszkva is. És Boszniáról sem, amely úgy indított volna újbóli pert népirtás ügyében Szerbia ellen, hogy háromtagú elnöksége ebben meg sem állapodott. Hága ezt visszautasította, de az amúgy is működésképtelen országban ismét fellángoltak a nemzeti indulatok.

A Balkánnak tehát nem kellenek a menekültek, önmagában is robbanásveszélyes.