Menekítés keletre – A Vörös Hadsereg Frakció utóélete
Míg a RAF tagjait a nyugatnémet bűnüldöző hatóságok a Közel-Keleten vagy Afrikában tudták, valójában 1980 óta a Német Demokratikus Köztársaságban éltek. Új névvel, új egzisztenciával, a Stasi szigorú megfigyelése alatt. Az is lehetséges, hogy életveszélyes ellenfeleinek „semlegesítéséről” még a legfelső bonni vezetés is tudott.
Pedig még Kelet-Berlinben is csak néhány ember ismerte a tényeket, köztük Erich Honecker pártfőtitkár, aki az akciót elrendelte. A RAF „szélsőbaloldali” terroristáinak nyilvánvalóan régi keletű kapcsolatuk volt az NDK állambiztonsági szerveivel. Sokan ott kaptak kiképzést, pénzt, fegyvert. Miután Helmut Schmidt kancellár kemény fellépésének köszönhetően 1977-re bealkonyult a terroristáknak, vezetőik öngyilkosok lettek a börtönben, a második merénylőnemzedék tíz tagja úgy döntött, hogy elszöknek a várható életfogytiglani ítéletek elől. Tervükről, hogy Moszkva-barát afrikai országokba, Angolába vagy Mozambikba meneküljenek, lebeszélte őket kapcsolattartójuk, Harry Dahl, a Stasi őrnagya. Ő tolmácsolta a nagy hatalmú Stasi-főnök, Erich Mielke üzenetét, hogy menjenek inkább a másik német államba. Az ajánlatot elfogadták.
Hamarosan hamis nyugatnémet útleveleket kaptak, és három csoportban, Nyugat-Európán, majd Csehszlovákián át érkeztek meg az NDK-ba. Első állomásuk a Stasi titkos „vendégháza” volt, ahol megismerték új nevüket és életrajzukat. Volt, aki már madridi, volt, ki moszkvai, ki pedig amszterdami születésű volt, s természetesen fel is tudta mutatni a megfelelő, a Stasi műhelyéből származó papírokat. A német „békeállamba” való áttelepülésük indokaként politikai meggyőződésüket kellett megadniuk, ami nem lehetett gond.
A Vörös Hadsereg Frakció 1981-ben bombát robbantott a ramsteini amerikai légibázisnál
Nehezebb volt megfelelő, biztonságos helyet találni a sajátos múltú fiatal jövevényeknek. Volt, aki egyetemi hallgató lett, volt, aki titkárnő. Werner Lotze – immár Manfred Janssen néven – fűtőként kezdte egy gyárban, majd művezető, sőt: lelkes evezősként a senftenbergi Dynamo sportegyesület edzője lett. Susanne Albrecht, azaz új nevén Ingrid Jaeger, aki részt vett Jürgen Pontónak, a Dresdner Bank elnökének meggyilkolásában, Cottbusban egy fizikussal kötötte össze új életét. Házasságkötésük tanúja két Stasi-tiszt volt. Ők egyúttal megtiltották az asszonynak, aki már gyereket is szült, hogy elárulja titkát élettársának. Egy nap azonban névtelen üzenetet talált levélszekrényében, amelyen csak ennyi állt: „Hogy lehet ilyen múlttal élni?” Az állambiztonság emberei, akik kamerákat, mikrofonokat építettek be védenceik lakásába is, hamarosan kiderítették, mi történt. Az asszony kolléganője, akárcsak az NDK polgárainak nagy többsége, a nyugatnémet tévét nézte esténként. Látott egy dokumentációt a RAF-ról, és feltűnt neki a rendkívüli hasonlóság az egyik körözött terrorista, Susanne Albrecht és az ő munkatársa között. Az asszonyt és gyermekét sebtiben másik városba költöztették, a férjet egy harmadikba, majd hamarosan megszületett a végleges megoldás is. A fizikus férj családjával a Szovjetunióba, a Varsói Szerződés országainak közös, dubnai atomkutató intézetébe került, ott már nem kellett leleplezéstől félni.
Inge Viett, aki a Nyugat-Berlinben alakult s a RAF-fal szorosan együttműködő anarchista csoport, a Június 2. Mozgalom tagja volt, csak 1982-ben telepedett le az NDK-ban, addig Dél-Jemenben bujkált. Hosszú bűnlajstromán szerepel, hogy részt vett a berlini Felsőbíróság elnökének, Günter von Drenkmann-nak az elrablásában 1974. november 10-én. Von Drenkmannt az akció közben halálos lövés érte. Viett egy évre rá Peter Lorenz, a nyugat-berlini CDU-vezető elrablásában vett részt. Lorenzet később elfogott terroristák szabadon bocsátásáért cserébe elengedték.
Viett közel-keleti kitérő után katonai kiképzést kapott az NDK-ban, majd a belgiumi Namurben, a RAF házában élt. Párizsban közlekedési rendőrök akarták megállítani, mert sisak nélkül vezette mopedjét, de elmenekült. Parkolóházban érték utol, kezében revolverrel. Tüzet nyitott, meglőtt egy rendőrt, aki a lövéstől megbénult, majd pár év múlva sérüléséből fakadó okból halt meg. Viett ezután szökött az NDK-ba, ahol Eva-Maria Sommer néven fényképészvizsgát tett Drezdában, egyúttal a Stasi terrorelhárítási részlegének munkatársa lett. Rá is egy kolléganője figyelt fel, ezért Magdeburgba helyezték át. Ott Eva Schnellként egy nagy gépgyár gyermeküdültetési ügyeit intézte. Még a rendszerváltás után is ezzel foglalkozott, amíg szomszédja fel nem jelentette s fel nem vette a fejére kitűzött 50 ezer márkát. 1992-re ért véget pere, amelyben a francia rendőr elleni gyilkossági kísérletért 13 évre ítélték. Büntetése felének letöltése után feltételesen szabadult. Első könyvét még a börtönben írta, már szabadon a másodikat, amelynek alapján Volker Schlöndorff, a híres német rendező Csend a lövés után című filmje készült.
Míg a RAF tagjainak többsége a bíróság előtt elítélte vagy legalábbis megbánta korábbi tetteit, ha másért nem, az enyhébb ítéletért, Inge Viett ezt soha nem tette meg. Alulról folytatott osztályharcként jellemezte, amit elkövettek és folytatta is ezt, ha nem is fegyverrel. Őrizetbe vették, amikor tiltakozott a Bundeswehr katonáinak felesketése ellen, kampányolt az NDK állampártjának utódja, a PDS mellett, s egy berlini, Rosa Luxemburgnak szentelt konferencián harcot hirdetett a „polgári rend” ellen. Az említett rend elnéző volt vele, s a bíróság „bűncselekmények helyesléséért” 1200 euró pénzbüntetést rótt ki rá.
Általában viszonylag olcsón megúszta, akárcsak Susanne Albrecht, akinek a 12 éves ítéletéből csak ötöt kellett letöltenie. Az első RAF-nemzedék négy vezetője öt év börtön után öngyilkos lett, társuk éhségsztrájkban halt meg a börtönben. A hatodikat életfogytiglanra ítélték, majd 22 év után szabadult, a hetedik 16 év után kapott kegyelmet. A második nemzedékből két fiatalt lelőttek, harmadik vezetőjük 17 évet ült. Volt, aki 19 évet töltött rács mögött, a rekorder 24 esztendőt, amíg államelnöki kegyelemmel szabadult.
Éppen tíz éve annak, hogy Harry Dahlt, a Stasi ezredesként nyugdíjazott ügynökét három társával bíróság elé állították. A korábbi vádat, miszerint terroristákat támogattak, már ejtették, hiszen korábban már nem lehetett a nyugatnémet állam törvényét alkalmazni Erich Honeckerre és társaira sem. A Stasi-tisztekkel szemben ezért „ítélet végrehajtásának megakadályozása” címén emelt elég vitatott vádat az ügyész, de nem ment vele sokra. Dahl végül pénzbüntetést kapott, majd azt is eltörölték. A fontos kérdésről, miszerint az NSZK kormánya mikor és mennyit tudott az NDK-ba menekített terroristák ügyéről, nem esett szó. Német lapértesülések szerint a bonni kancellári hivatalban már 1985-től tudták, hol vannak, de nem akarták megzavarni a német–német közeledést. Emlékezetes, hogy Franz-Josef Strauss bajor miniszterelnök éppen akkor segített a roskadozó NDK-n milliárdos hitellel. Abban pedig nyugodtak lehettek, hogy a Stasi szoros ellenőrzése alá került RAF-tagok nem követnek el már sehol semmit.
