Megkezdődik a negyedik vakcina beadása

Tavasztól kapják az idősek.

2022. február 21., 19:41

Szerző:

Tavasztól elkezdik a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának beadását az időseknek és az egészségi okokból veszélyeztetett lakossági csoportoknak az Egyesült Királyságban – jelentette be hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter.

A negyedik oltási dózis alkalmazását a brit kormány mellett működő független oltásügyi vegyesbizottság javasolta, és az egészségügyi tárcavezető pedig elfogadta az ajánlást. A miniszter tájékoztatása szerint az oltásügyi vegyesbizottság hétfői állásfoglalásának megfelelően a negyedik vakcinaadagokat a 75 év feletti korosztálynak, az idősotthonok lakóinak és az egészségi okokból kockázati csoportokba tartozó 12 évnél idősebbeknek ajánlják fel.
Javid közölte azt is, hogy a JCVI ajánlását az Egyesült Királyság mind a négy országa – Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország – elfogadta.

A miniszter hangsúlyozta: a negyedik dózist a célcsoportokon belül azok kaphatják, akiknek a harmadik, emlékeztető oltási adagot legalább hat hónappal korábban beadták. Sajid Javid szerint tudható, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel szembeni immunitás idővel gyengülni kezd, és a kormány ebből a meggondolásból döntött úgy, hogy tavasszal elkezdik a negyedik, újabb emlékeztető dózisok beadását a veszélyeztetettebb lakossági csoportoknak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: AFP | William West)