Még teljesebb hatalmat akar Erdogan

Míg korábban Nyugaton sokan ígéretes, fejlődő iszlám demokráciaként jellemezték Törökországot, most a korábbi lelkesülők is tekintélyelvű, iszlamista társadalomként jellemezik. De lehet, hogy mégsem az? A nyilvánvaló terror és megfélemlítés sem tette a jelek szerint eleve eldöntötté az április 14-i alkotmányos népszavazás eredményét. Könnyen meglehet, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök is úgy járhat, mint az a közép-európai csodálója, aki szintén népszavazással akarta megerősíteni politikai hatalmát, de nem sikerült érvényes eredményt elérnie.

MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtószolgálata

Igaz, Orbán Viktorról még nem készítettek életrajzi filmet, míg a török elnökről február 26-án mutatták be a Főnök című műalkotást, s napjainkban nyolcszáz moziban játsszák országszerte. Több politikai ellenfele a kampányba való beavatkozásként bírálta ugyan a filmet, de az alkotók ezt azzal utasították vissza, hogy „nincs szó politikai szándékról, a filmkészítést a producernek az elnök iránti legmélyebb szeretete és tisztelete hozta létre”. Valóban, Erdogannak erős és nagy tábora van, 14 éve folyamatosan kormányozza az országot. Az alkotmányreformmal olyan államfői hatalomhoz jutna, amellyel gyakorlatilag egy személyben, ellensúlyok és fékek nélkül kormányozhatna. Például ő nevezné ki és válthatná le a kormánytagokat vagy alelnököket, függetlenül a parlament akaratától. Övé lenne a költségvetés megalkotásának joga, s kinevezhetné a legfelsőbb bíróság tagjainak felét. Ő lenne az államfő, a kormányfő és az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) elnöke is. Kétszer öt évet lehetne hivatalban, jelenleg négy évre választják. Az ilyen hatalom bizton nevezhető abszolútnak.

Ezt megelőzően Erdogan megfosztotta hatalmától az államban korábban hegemón tisztikart, szétverte és megfélemlítette az igazságszolgáltatást és a tekintélyes tudományos, egyetemi világot. Amióta hatalmon van, pártja folyamatosan szerezte meg a média feletti ellenőrzést. Ennek egyrészt az volt a módszere, hogy az állami médiát végsőkig lojálissá tette, másrészt a magánkézben lévő médiacégeket barátaival bekebeleztette. Egy-két függetlennek mondott vagy valamelyest liberális médiavállalat maradt még a piacon, de ezeket is rövid pórázon tartják. Jó példa erre a Hürriyet című lap helyzete. Az újság tulajdonosa például leváltotta a főszerkesztőt, mivel egyik címüket úgy is lehetett állítólag értelmezni, hogy az elnöki hivatal és a hadsereg vezetése közötti viszony nem tökéletes. Amikor pedig Orhan Pamuk, Törökország egyetlen Nobel-díjas írója interjút adott arról, miért szavaz nemmel a népszavazáson, a szövegét ugyanebben a lapban kivágták.

A sajtószabadság felszámolása, az újságírók megfélemlítése és bebörtönzése a török rendszer egyik fő sajátossága. Jellemző, hogy börtönbe zárták az Ahmet Şik nevű szerzőt, amikor tényfeltáró könyvet írt Fethullah Gülen iszlám hittudós szervezetéről és annak az államra való befolyásáról. Gülen akkor még Erdogan szövetségese volt. Amikor az idill befejeződött a két jámbor férfiú között, Şiket szabadon engedték, s bebörtönzését a gülenisták romboló tevékenységének tulajdonították. Tavaly decemberben Şik újra börtönbe jutott: most Gülen szervezetének népszerűsítésével vádolják. A miniszterelnök pedig becsületsértésért perelte be. A rendkívüli állapot felhatalmazása alapján 150 médiacéget, szerkesztőséget zártak be azzal, hogy a puccsistákkal vagy a kurd szeparatistákkal álltak valamilyen kapcsolatban. A megmaradt médiumok pedig félnek megszólalni, különösen a nem mellett állást foglalni.

Ilyen körülmények között hősnek kell lennie annak, aki kiáll a rezsim és propagandája ellen. A rendkívüli állapot körülményei között igen könnyű az utcára vagy börtönbe jutni. Elég, ha valaki korábban gülenistának állított banknál vezette a számláit vagy „rossz” mobiltelefonos titkosító programot használt. A megtorlás és megfélemlítés tömeges.

A népszavazási kampány tehát egyoldalú kormányfölénnyel zajlik Törökországban. Azoknak, akiknek nem tetszik Erdogan egyeduralma és a politika, amelyet képvisel, gyakorlatilag alig van megszólalási lehetőségük. Aki valahol mégis megnyilvánul – például a közösségi hálón –, azt állásvesztés, akár letartóztatás is fenyegetheti. A megfélemlítés különösen erős az egyetemeken, ahonnan korábban ezrével küldték el az ellenzékinek minősített oktatókat. A jogvédelem is megrokkant, miután a bírói kart is megtizedelték. Az ügyészség aktívan az elnök mellett kampányol. Az ellenzéki, szociáldemokrata jellegű, kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) egyik képviselőnőjét, Sera Kadigilt például négy, még 2010-ben posztolt „elnökgyalázó” Twitter-üzenete miatt tartóztatták le.

A nyilvános megnyilatkozások rizikósak lettek Törökországban, a szólásszabadság és a gyülekezési szabadság szinte nem létezik. Ezzel együtt a parlamenti ellenzék próbálkozik a nyilvánossággal. A CHP az alkotmányreform ellen kampányol. Ugyanígy tesz a kurd Népek Demokratikus Pártja (HDP) is, noha ennek a balközép pártnak sok képviselőjét, köztük társelnökét is koholt vádakkal bezárták. Más legális kurd pártok is csatlakoztak hozzá. Az ultranacionalistának minősített Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) elnöke Erdogan mellé állt, ám a belső ellenzék a nem mellett lép fel.

A közvélemény-kutatásokat sokan vitatják, a külföldi megfigyelők szerint az egyes intézetek erős pártszimpátiák­­kal vágnak neki a feladatnak. A politikai szféra tapasztalt megfigyelője, ­Michael Sercan Daventry, Londonban élő török-brit újságíró, elemző James in Turkey címmel vezet politikai blogot, s prognózisai többnyire bejönnek, a legutóbb több friss közvélemény-ku­­tatás összesítésével arra jutott, hogy a nem sokszínű tábora 52,1 százalékra számíthat a körülmények ellenére. Erdogan teljhatalmára pedig így most csak a törökök 47,9 százalékos erős kisebbsége szavazna.

Politikusexport

Erős szópárbaj zajlik a török kormány és nyugat-európai partnerei között a kampány ürügyén. Több török miniszter ugyanis az AKP nyugati hívei előtt szeretett volna fellépni a nyugati országokban. Szükség van az ő szavazataikra is, Németországban legalább hárommillió török választó lakik. A baden-württembergi hatóságok azonban törölték a rendezvényt, amelyre Bekir Bozdag igazságügyi miniszter utazott volna oda, és a korteskedést is megtiltották. A törökök igen erős szavakkal, szinte szitkozódva válaszoltak. A török hatóságok időközben terrorizmus támogatásának vádjával börtönbe zárták a Die Welt kettős állampolgárságú riporterét, Deniz Yücelt. Az ok: interjút készített Cemil Bayikkal, a kurd gerillák katonai parancsnokával. Időközben azonban a hollandok is jelezték: nem akarnak a területükön kampányoló török minisztereket látni. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter is azzal invitálta az Ausztriába tartó Erdogan elnököt, hogy tárgyalásra, nem nagygyűlésre várják.

Cem Özdemir, a német Zöldek társelnöke így vázolta a miniszteri szólásszabadság feltételeit: „Engedjétek ki az ellenzékieket, engedjétek meg nekik, hogy rendezvényeket tartsanak a népszavazás ellen. Álljon le a sajtó elnyomása, engedjétek szabadon Deniz Yücelt és más újságírókat. Utána élhettek a jogainkkal.”