Matteo Salvini fegyverek küldése helyett búzát vetetne Ukrajnában

Májust tartja utolsó határidőnek a béke megteremtésére Ukrajnában Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, aki szerint gabona-utánpótlás nélkül az Afrikában várható élelmiszerválság milliós migrációs áradatot indíthat el.

2022. május 12., 17:21

Szerző:

Matteo Salvini a római képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy ha májusban elmarad a vetés, akkor ősszel nem lesz betakarítás. Az ukrán gabona nélkül „jelentős éhezés várható az afrikai kontinensen, s ez kezdetben humanitárius, majd társadalmi, végül olasz  problémát is jelent majd (...), béke nélkül ősszel éhínség lesz, és húszmillió afrikai áll majd készen indulásra” – hangoztatta a volt belügyminiszter.

Hozzátette, hogy éppen ezért májusig meg kell születnie a békének, amely „elengedhetetlen Ukrajna, Oroszország és Olaszország számára is”. A tájékoztatón Matteo Salvini bejelentette, hogy egyeztetést kért Mario Draghi miniszterelnöktől, aki csütörtökön tért vissza Washingtonból, ahol az amerikai elnökkel, Joe Bidennel tárgyalt.

Salvini kifejtette, hogy a Liga számára elsőrendű célnak a minél előbbi tűzszünet számít, amelynek eléréséhez a párt európai összefogást sürget. Ha Európában „nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik (..) minél több a fegyver, annál inkább eltávolodik a béke” – mondta.

A kormánypártok közé tartozó Liga vezetője elmondta: arra kérte Mario Draghi miniszterelnököt, hogy legyen a békét sürgetők zászlóvivője. „Van, aki Európában a háborúnak szurkol, de Olaszországnak, Franciaországnak, Németországnak a békéért kell tennie” – fogalmazott Salvini. Megjegyezte, hogy a felmérések azt mutatják, az olaszok többsége is békét akar.

Mario Draghi az amerikai elnöknek megerősítette, hogy Róma újabb, a háború kezdete óta immár a harmadik fegyverszállítmányt küldi Ukrajnába, valamint további katonákkal erősíti a NATO-t az Ukrajnával szomszédos tagállamokban.

(Kiemelt kép: Traktor dolgozik egy mezőn, közel egy becsapódott rakétához a Csernyihiv területen 2022. május 08-án. Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto via AFP)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.