Nagyvonalúság: 300 ezer maszkot küldtünk ajándékba Szerbiába és Horvátországba is

2020. április 6., 20:06

Szerző:

Nem csak Észak-Macedóniával volt nagyvonalú a kormány, ami a védőmaszkokat illeti, ugyanis az azonnali.hu értesülései szerint 

Szerbiának 200 ezer, Horvátországnak 100 ezer maszkot küldtünk a járvány miatt.

Eddig tehát összesen 400 ezer maszkot ajándékozott oda a kormány más országoknak. A portál Jadranka Joksimović szerb európai integrációügyi miniszter hétfői bejelentésére hivatkozik, melyet az ellenzéki Danas napilap idéz. Eszerint a felszerelések megérkeztek az országba, amit már meg is köszönt Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek.

Horvátországba pedig a maszkokon kívül

5 ezer védőruhát is küldtünk,

mindezeket Riczkó Botond Márk külgazdasági attasé adta át. Észak-Macedóniába egyébként szintén jutott a 100 ezer maszk mellé 5 ezer védőruházat. Szijjártó Péter Szkopjéban azt mondta, Budapest azért tud segíteni más országoknak, mert vásárolt egy maszkok gyártására alkalmas gyártósort Kínától.

Orbán Viktor egy hete arról beszélt a parlamentben, hogy minden eszközt, ami rendelkezésre áll, a kórházakba halmozzák fel, hogy ki tudják védeni a terhelést. Magánszemély vásárolhat magának maszkot, vagy készít otthon, mint ahogy ő is tette. Kérheti az embereket, mondta, hogy viseljenek maszkot, de nem tudja garantálni, hogy lesz annyi maszk, hogy meg tudják venni a magyarok a patikában, ezért elő sem írhatja kötelezettségként, „így állunk”, tárulkozott ki akkor.

Az Ukrajna támogatásával kapcsolatos véleménykülönbségek ellenére is van értelme és jövője a visegrádi együttműködésnek – jelentette ki Orbán Viktor kedden Prágában, a négy visegrádi ország kormányfőinek csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnököt a találkozó előtt füttykoncerttel várták a tiltakozók.

Keserű igazságot tárt fel a Pesticide Action Network Europe által készített tanulmány: az európai polgárok egyre inkább ki vannak téve az úgy nevezett PFAS (poli- és perfluoralkil) vegyületeket tartalmazó „növényvédőszerek” koktéljainak. Ezeket a vegyi anyagokat szándékosan permetezik az élelmiszernövényekre, így a friss gyümölcsök és zöldségek közvetlen és rendszeres kitettséget jelentenek a fogyasztók számára. A PAN Europe és a Magyar Természetvédők Szövetsége a PFAS-vegyületeket tartalmazó peszticidek betiltását szorgalmazza.

2024. február 27., 11:34

„Meggyőződésünk, hogy Oroszország veresége nélkülözhetetlen Európa biztonságához és stabilitásához” – jelentette ki Emanuel Macron hétfőn a párizsi konferencián. A francia elnök kijelentette, hogy konszenzus született arról, hogy Ukrajnát olyan fegyverekkel kell támogatni, melyek képesek végzetes csapást mérni Oroszországra.