Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2013. szeptember 2., 13:30
Nem zárta ki a népszavazás kiírásának lehetőségét Traian Basescu az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya megnyitása ügyében – nyilatkozta maga a román államfő hétfőn egy interjúban, amelyben azt is leszögezte, hogy a bányaipar támogatója marad.
2013. szeptember 2., 12:28
Kinek van beleszólása, ki alkalmas iskolaigazgatónak?
Érdemes ma újra elővenni Hoffmann Rózsa művét: Az iskolaigazgató. Ma még tanulságosabb.
Hiller István volt oktatási minisztert kérdezi Pásztor Magdolna.
2013. szeptember 2., 12:06
A nézők többsége Angela Merkelt találta hitelesebbnek és rokonszenvesebbnek. Kihívója, a szociáldemokrata Peer Steinbrück, a vártnál jobban szerepelt és a nézők elismerték szakértelmét a két kormányfő-jelölt vasárnap esti tv-vitájában. Merkel nyitva hagyta a lehetőséget a két nagy párt esetleges újabb koalíciója előtt, míg Steinbrück megerősítette, hogy a marxista Balpárt bevonásával nem alakítanak kormányt – legalábbis nem a jelenlegivel.
2013. szeptember 2., 09:13
Szégyenteljes szavazás – ezzel a címmel jelent meg írás a The Economist c. tekintélyes brit lapban a pár nappal ezelőtti, az angol parlamentben lefolytatott vitáról. A Szíriában állítólagosan bevetett vegyi fegyverek miatt, David Cameron indítványozta Nagy-Britannia katonai beavatkozását az arab országban két éve zajló konfliktusba. A hosszú parlamenti vita után a miniszterelnököt végül a többség leszavazta, s ezzel a kormányfő súlyos politikai vereséget szenvedett el. Az alábbiakban közöljük az angol lap véleménycikkének összefoglalóját.
2013. szeptember 2., 08:36
Tajvanra utaznak a gazdag kínaiak egészségügyi vizsgálatokra – írta a China Daily című angol nyelvű napilap hétfőn.
2013. szeptember 2., 07:00
Mérleget vont a Vatikánban végzett munkájáról Tarcisio Bertone bíboros, távozó szentszéki államtitkár. Távozása bejelentésének másnapján, vasárnap úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy „kémek és viperák között” végezte munkáját.
2013. szeptember 2., 06:42
Egyiptom ideiglenes államfője vasárnap kinevezte annak a bizottságnak a tagjait, amelynek feladata az lesz, hogy „kigyomlálja” az arab ország 2012 végén hatályba lépett alkotmányából a Muzulmán Testvériség és a még szélsőségesebb iszlamista pártok által bevett cikkeket.
2013. szeptember 1., 19:07
Befogták és egy ketrecben tartják az egyiptomi hatóságok azt a fehér gólyát, amelyet augusztus elején láttak el jeladóval a Nógrád megyei Pöstyénpusztán: az eddigi információk szerint a madár hátára erősített GPS-jeladót kémkedésre használható eszköznek vélték.
2013. szeptember 1., 15:54
Szégyenteljes szavazás – ezzel a címmel jelent meg írás a The Economist c. tekintélyes brit lapban a pár nappal ezelőtti, az angol parlamentben lefolytatott vitáról. A Szíriában állítólagosan bevetett vegyi fegyverek miatt, David Cameron indítványozta Nagy-Britannia katonai beavatkozását az arab országban két éve zajló konfliktusba. A hosszú parlamenti vita után a miniszterelnököt végül a többség leszavazta, s ezzel a kormányfő súlyos politikai vereséget szenvedett el. Az alábbiakban közöljük az angol lap véleménycikkének összefoglalóját.
2013. szeptember 1., 14:52
Meglepően rosszul sikerült az ócsai kormányzati beruházás. Az eredeti elképzelés szerint 500 jó minőségű házat kívántak felépíteni mintegy 5 milliárd forintból, végül azonban csak kevesebb mint az ötöde, összesen 80 „c-kategóriás” lakóépület készült el... az összeg feléből. Talán az sem véletlen, hogy összesen mindössze 24 család élt a lehetőséggel és költözött ide, Ócsára. Illetve, Ócsa mellé. A „lakónegyedet” ugyanis a semmi közepén húzták fel, mintegy 5 kilométerre a kisvárostól.
2013. szeptember 1., 14:42
Szeptember 7-re nemzetközi böjt- és imanapot hirdetett meg Ferenc pápa a szíriai béke érdekében.
2013. augusztus 31., 20:18
Barack Obama amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy a kongresszus felhatalmazását fogja kérni az általa már elhatározott, Szíria elleni katonai fellépéshez.