Leszavazták a miniszterelnököt
Szégyenteljes szavazás – ezzel a címmel jelent meg írás a The Economist c. tekintélyes brit lapban a pár nappal ezelőtti, az angol parlamentben lefolytatott vitáról. A Szíriában állítólagosan bevetett vegyi fegyverek miatt, David Cameron indítványozta Nagy-Britannia katonai beavatkozását az arab országban két éve zajló konfliktusba. A hosszú parlamenti vita után a miniszterelnököt végül a többség leszavazta, s ezzel a kormányfő súlyos politikai vereséget szenvedett el. Az alábbiakban közöljük az angol lap véleménycikkének összefoglalóját.
Azok számára – kezdődik az írás –, akik szeretik azt hinni, hogy Britannia a Jó képviselője a világban, a nemzetközi rend szabályokra alapuló fenntartója, egy olyan ország, amelyik büszkén használja akár gazdasági, akár katonai erejét az egyetemes emberi értékek megvédésére, valamint bátor szövetséges – nos, azok számára a Szíria elleni esetleges katonai beavatkozás leszavazása egyszerre volt sokkoló és szégyenteljes.
Sokan okolhatóak a katasztrófáért, részben maga David Cameron is. Nagy-Britanniának nagyon kicsi, támogató szerepe lett volna egy korlátozott időtartamú büntető akcióban, amely aligha veszélyeztetett volna bárkit is a brit haderőből. Cameron – nem először – önelégültségében félreértelmezi a saját, lázadásra hajlamos pártját, azt a pártot, amelyben jelentős számban vannak azok a tagok, akik szívesen alázzák őt meg, nem törődve a választási következményekkel, sem azzal, hogy milyen színben tűnik fel Nagy-Britannia miniszterelnöke a világ előtt.
Cameron nem készítette elő kellőképpen a vitaalapot sem, hatékonyabban rá kellett volna mutatnia arra, miért nem vonható párhuzam a mostani szír helyzet és Tony Blair „agyafúrt” módja között, amivel háborúba vitte az országot Irak ellen. Elismerte, hogy nincs 100%-os bizonyíték arra, hogy az Assad-rezsim nemzetközileg tiltott ideggázt vetett volna be a saját népe ellen, ám semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a szír elnök minden kritériumnak megfelel egy nemzetközi bíróság elé citáláshoz. Szintén hiba volt helyettesére, Nick Cleggre bíznia a vita záró felszólalását, ahelyett, hogy külügyminiszterére, William Hague-re, a Westminster talán legjobb debattőrére bízta volna ezt a feladatot.
285-272 arányban végül leszavazták Cameront, ami után a miniszterelnök érthetetlen módon, túl hamar bedobta a törülközőt, pedig van még idő és lehetőség átgondolásra a jövő heti második szavazásig.
Bár Cameron hibázott, legalább helyes lépést akart tenni: támogatni akarta Britannia legfontosabb szövetségesét (az USA-t) abban az erőfeszítésében, hogy egy diktátor sem használhatja büntetlenül a legszörnyűbb fegyvereket a saját népe ellen. Ezzel szemben Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője nem tett mást, mint megmutatta, hogy ő nem Tony Blair, amit a legtöbben tudunk már. Bár az a követelése, hogy több bizonyítékra van szükség, ésszerűnek tűnt sokak számára, valójában nem volt más, mint egy sunyi kísérlet az állásfoglalás elkerülésére. Egyetlen mentsége van: ő az ellenzék vezetője, s így jogában áll kérdéseket feltenni a kormánynak az esetleges katonai akció céljával és következményeivel kapcsolatban.
A szavazati arány ismeretében ne feledkezzünk meg arról a harminc Tory képviselőről, akik a saját miniszterelnökük ellen szavaztak, és arról a még nagyobb csoportról (köztük több miniszterről), akik csak vonakodva támogatták Cameront.
A voksolás eredményét csupán két ember ünnepelheti: Bashar Assad és Vlagyimir Putyin. A világ szemében Britannia kudarcot vallott a szövetségesei melletti kiállásban és az önkényuralom elleni fellépésben – zárja sorait a The Economist Blighty nevű szerzője.
PS: aki abban a szerencsében részesült, hogy végigkövethette a késő estébe nyúló, magas szellemi szinten folyó, olykor humortól sem mentes vitát, az ízelítőt kaphatott a parlamentáris demokrácia működéséből.
Összeállította: Markó Beáta
További Nagy-Britanniához fűződő írásokat olvashat az
angolosan.huweboldalon.
