Markó Béla szerint Orbán tusványosi beszéde nem segít az erdélyi magyarokon

Az RMDSz korábbi elnöke szerint az, hogy Orbán Viktor nem törekszik a párbeszédre román kollégájával, megnehezíti a romániai magyar kisebbség helyzetét. 

2023. július 27., 18:53

Szerző:

Markó Béla szerint nem használ sem a párbeszédnek, sem nekik, hogy egyfajta lesajnálás volt érezhető Orbán Viktor beszédéből. Az erdélyi politikus szerint ez nem újdonság, sok magyar politikus nyilatkozik így a szomszédos országokról – idézi az Index a Klubrádió műsorát. 

Szerinte sokat számít a kisebbségeknek, ha a két ország között jó a viszony, a Romániában élő magyarok helyzetének megoldásához szükség van a román kormányra, a romániai magyarok ott fizetnek adót, a megélhetésük az ottani körülményektől függ, miközben a virtuális világuk Magyarországon van, amely sajátos helyzetet teremt. 

Markó szerint hol kimondott, hol kimondatlan szembenállás van Magyarország és a szomszédai között, egyebek mellett az orosz-ukrán háború megítélésével kapcsolatban. Elmondása szerint Románia rendkívül szolidáris Ukrajnával, ezt pedig Magyarország megkérdőjelez, amely szintén tovább rontja az országok közötti viszonyt. 

Főleg most nagyon kényes a helyzet a politikus szerint, mivel az RMDSZ kikerült a kormányból, és nem tartja kizártnak, hogy ennek köze lenne ahhoz, hogy

a román kormánypártok nem szívesen működnek együtt olyan szervezettel, amely a magyar kormányhoz közel áll. 

A volt RMDSZ elnök nem ért egyet azzal, hogy Orbán ellenségként tekint a Nyugatra, szerinte a magyar kisebbségnek olyan európai berendezkedésre van szüksége, ahol szabadon mozoghatnak, illetve kiemelte, hogy a tusnádfürdői beszédben nem volt szó a környező országokban élő magyar közösségek jövőjéről.

 (Kiemelt képünkön: Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én. Mellette Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j). Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)