Marine Le Pen orosz és magyar kapcsolatait vizsgálja a francia parlament

A francia szélsőjobboldali politikus állítása szerint nem tudta, hogy a kampányát hitelező orosz bank igazgatója közeli kapcsolatot ápol az orosz állammal.

2023. május 25., 15:43

Szerző:

Parlamenti vizsgálat indult Franciaországban Marine Le Pen és szélsőjobboldali pártja a Nemzeti Tömörülés ellen. A független testület azt próbálja kideríteni, hogy Le Penék kapcsolatban állnak-e Moszkvával, illetve kaptak-e pénzeket Vlagyimir Putyinhoz vagy Orbán Viktorhoz köthető szervezetektől – írja a hvg. A Parisien értesülései szerint Le Pen határozottan tagadta, hogy kapcsolatban állna Vlagyimir Putyinnal.

A politikus ki is jelentette, hogy egy bankkal állapodott meg a kölcsönről és nem Putyinnal és azt mondta, hogy nem tudta, hogy a kampányát hitelező orosz bank igazgatója közeli kapcsolatot ápol az orosz állammal. 

A vizsgálat elsősorban egy 9,4 millió eurós hitelről szól, amit egy cseh-orosz bank folyósított Le Pennek és akkori pártjának, a Nemzeti Frontnak (2018 óta Nemzeti Tömörülés néven futnak).

Le Pen elmondta a meghallgatáson, hogy 2014-ben, amikor a kölcsönt felvették komoly anyagi nehézségeik voltak és hiába írtak 200 levelet különböző francia és európai bankoknak, mégsem kaptak hitelt. Ekkor kényszerültek külföldi bankot keresni és Le Pen inkább egy cseh-orosz pénzintézetet választott egy kínai, vagy egy iráni helyett. 

Marine Le Pen 2022-es elnökválasztási kampányát is külföldi hitelből finanszírozta, ezúttal az MKB adott neki kölcsön több mint 10 millió eurót, a Financial Times ráadásul úgy értesült, hogy a hitelt a magyar bank Orbán Viktor személyes utasítására folyósította.

(Kiemelt képünkön Marine Le Pen és szélsőjobboldali politikus. Fotó:ALAIN JOCARD / AFP)

Tegnap 18:46

Elfogadta csütörtöki rendkívüli ülésén a román kormány a pedagógusoknak havi 1000 lej (75 ezer forint), a tanügyi kisegítő személyzetnek pedig 400 lej bruttó béremelést bevezető sürgősségi kormányrendeletet, a román vezetők szerint ezzel a pedagógusok minden követelése teljesült, véget kell vetniük a május 22-e óta tartó általános sztrájknak.

A zambiai Ndolában a legfelsőbb bíróság csütörtökön felmentette a gyerekkereskedelem gyanújával hét hónappal ezelőtt őrizetbe vett horvát állampolgárokat – közölte Vedrana Simundza Nikolic, a horvát igazságügyi minisztérium államtitkára. A hírt a külügyminisztérium is megerősítette.

Megváltozott a Donyeck megyei Bahmut városánál a hadművelet formátuma, ezért átmenetileg szünetelnek a harcok – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.

2023. június 1., 16:01

További támogatásukról biztosították Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójának megnyitásakor felszólaló állam- és kormányfők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-csatlakozás egyértelmű támogatására kérte a résztvevőket.