Már az omikron diktálja a karanténszabályozást

Az omikron esetében a beoltottakat sem tekintik teljesen védetteknek.

2022. január 7., 17:39

Szerző:

Romániában a koronavírus-járvány felívelő ötödik hullámában meghatározóvá vált omikron vírusvariánshoz igazították a karanténszabályozást – közölte az MTI a járványügyi operatív törzs (CNSU) pénteki ülésén elhangzottakat. 

A korábbi mutációknál ragályosabb omikron esetében a beoltottakat sem tekintik teljesen védetteknek, így az igazolt

fertőzött személlyel legalább 15 percig orvosi maszk nélkül két méternél közelebb került beoltottaknak is karanténba kell vonulniuk.

A rövidebb lappangási idő miatt azonban a korábbi kéthetes karanténidőszakot a beoltott és a fertőzésen legfeljebb fél éve átesett kontaktok esetében öt napra, az oltatlanok esetében pedig 10 napra rövidítették. Magyarországról továbbra is csakis a beoltottak és a fertőzésből legfeljebb fél éve kigyógyult utasok léphetnek be karanténmentesen Romániába.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

 

A NATO továbbra is háborúra kényszeríti Kijevet – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön az észak-atlanti szövetség bukaresti külügyminiszteri tanácskozását értékelve.