Magyarország nem érzi a kitiltás súlyát a volt nagykövet szerint
Simonyi András szerint Magyarország nem értette meg azokat a jelzéseket, amelyek először Bill Clintontól, később pedig a jelenlegi amerikai elnöktől, Obamától érkeztek.
A volt nagykövet szerint Budapest nem pontosan érzi ennek a súlyát. Emlékeztetett arra is, hogy Amerikában 1977 –ben született egy korrupció ellenes törvény, amit nagyon komolyan vesznek az amerikai polgárok esetében is. Beszélt arról is, hogy a mostani döntéshez az ottani pénzügyminisztérium hozzájárulása is kellett. Simonyi reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány komolyan veszi az amerikai lépést.
(Forrás: Klubrádió)