„Magyarország kritikája mögött nem ritkán politikai-ideológiai motiváció áll”

Közös helyünk Európában címmel Martonyi János külügyminiszter interjút adott a Rzeczpospolita című konzervatív lengyel napilapnak. A magyar diplomácia vezetőjével Jaroslaw Gizinski beszélgetett, aki a lap hasábjain a magyar ügyekkel (is) foglalkozik.

2013. május 21., 09:42

Az újságíró rögtön első kérdésként azt feszegeti, miért vannak a legkülönbözőbb területeken a magyar-uniós kapcsolatokban gondok, hiszen vonatkozik ez a túlzott deficit eljárásra csakúgy, mint az alaptörvény negyedik módosításának kritikájára. „Vajon a közeljövőben sikerül-e a Budapest és Brüsszel közötti konfliktusokat legyőzni” – kérdezi Gizinski.

Martonyi szerint a legkisebb problémát éppenséggel a túlzott deficit eljárás jelenti, hiszen ilyennel az Unió 20 államának is szembe kell néznie, s a magyarok az öt ország között vannak, amelyekkel szemben ezt az eljárást már május végén befejezhetik.

Ami az állítólagos uniós jogszabály megsértést illeti, éppen intenzív munka folyik ezen a területen és a magyar külügyminiszter meggyőződése, hogy rövidesen kielégítő megoldást találunk ezen a területen is.

Martonyi szerint Magyarország kritikájának hátterében „sajnálatos módon nem ritkán politikai-ideológiai motiváció áll, és az európai politikusok szájából igazságtalan vádak hangzanak el. Ha hinni lehet a médiának, még az Európai Parlament vezetője is megengedte magának, hogy azt nyilatkozza: a magyarok állítólag össze akarják írni a zsidó kisebbség tagjait. Az ilyen nyilatkozatok egészen biztosan nem szolgálják az európai egység elmélyülésének eszméjét” – közölte a magyar diplomácia vezetője.

– Meggyőződésem, hogy az európai integrációs folyamat mindig a különbözőség megtartására és a jog elsőbbségére alapult, ha azonban ideológiai szempontokat helyeznek az első sorba, mindannyian bajban leszünk – folytatta Martonyi. – Minden problémát a közös jog betartásával és kizárólag a tények figyelembe vételével kell megoldani.

A magyar külügyminiszter a Bydgoszczban levő tiszteletbeli magyar konzulátus megnyitásán vett részt, nemsokára Krakkóban is megnyílik a főkonzulátus. Martonyi szerint a magyar-lengyel kapcsolatok jelenleg hosszú idő óta a legjobbak, erről tanúskodnak a két ország vezetőinek rendszeres találkozói, a közös vállalások és rendezvények is. Lengyelország nagyon fontos partnere a magyaroknak, és a Visegrádi Csoport jelentős tényezője a geopolitikai és gazdasági perspektívánkkal kapcsolatos elkötelezettségeinknek. A Visegrádi Alap, amely 2000-ben szerény fél millió euróval indult, ma 7 millió euróval rendelkezik, s ezekkel az eszközökkel eddig 4500 projektet sikerült támogatni: tudósokat, művészeket, fiatalok cseréjét, konferenciaszervezéseket, több száz ösztöndíjat. „Számomra Közép-Európa nem csupán földrajzi és politikai fogalom, hanem történelmi és kulturális közösség.

Martonyi János szólt a balkáni integrációs folyamatról is, kiemelve, hogy a Balkánon végbemenő változások kétségtelenül előnyösen hatnak Magyarország geopolitikai helyzetére. A magyarok határozottan támogatták Horvátország EU-s csatlakozását és a jövőben ugyanezt tesszük Szerbiával kapcsolatban is.

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.