Magyar nyomok Dachauban
A nácik Németországban első koncentrációs táborukat Dachauban, München közelében, létesítették. Barakkjaiban német és más nemzetiségű politikai rabok mellett hadifoglyokat (mindenek előtt oroszokat), továbbá származásuk miatt idehurcolt embereket (zsidókat, illetve cigányokat) őriztek, kínoztak és öltek meg, köztük számos magyart is.
1933-at követően a láger egyfajta kiképző központként is szolgált: az újabb táborok személyzete itt tanulta meg, hogyan kínozza, gyilkolja áldozatait. Az összesen mintegy 200.000 ezer itt szenvedő rabból 43.000 nem élte meg az amerikai csapatok 1945. április 29-ei bevonulását (amelyet fogolylázadás is megelőzött).
Az egyetemes, de különösen a német történelem legsötétebb évei áldozatainak emlékét modern felfogású szoborcsoport őrzi a később múzeummá alakított táborban. A szögesdróton függő bronz-csontvázak stilizált ábrázolása Glid Nándor, 1924-ben Szabadkán született szobrászművész alkotása. Szülei az auschwitzi lágerben lelték halálukat, ő maga a 40-es években részt vett a jugoszláv partizánmozgalomban, majd a háborút követően számos hazai és külföldi emlékművet alkotott, vagy működött közre ezek megszületésében. Így nyerte el a megbízatást a dachaui szoborra, amely 2005 óta szolgál mementóként.
A múzeum nemcsak általában őrzi az itt szenvedett és meghalt rabok emlékét, falai között számos egyéni tragédia áldozatának fényképe, emléktáblája is látható. Döme Piroska, a magyar kommunista mozgalom veterán harcosa ugyancsak megjárta ezt a lágert, innen vitték aztán tovább sok társnőjével Ravensbrückbe. Az ő kezdeményezésére helyeztek el emléktáblát a magyar bányászmártírok tiszteletére a múzeum falán. Erről Döme Piroska így írt emlékirataiban: „...872 politikai fogoly érkezett 1944 november 11-én a dachaui táborba. Nem biztos, hogy azok mind kommunisták voltak,... csak az biztos, hogy valamennyien a háború ellen voltak.”
Farkas József György
